Nacionalista prüszkölések Magyarország állítólagos destabilizációs törekvéseiről Ukrajnában

Magyarország feltételezett ukránellenes tevékenységéről és agresszív revíziós politikájának veszélyeiről értekezett a depo.ua hírportálon Olekszandr Nyikonorov újságíró. A fejezetekre tagolt orosz nyelvű (!) fejtegetés ukrán fordítását a mostanság a nacionalista írások gyűjtőcsatornájává avanzsáló Zakarpattya online is leközölte november 6-án.

Nyikonorov már produkált a közelmúltban hasonló „tényfeltáró írásokat” a Kreml „lengyel kártyájáról”, valamint a „román fenyegetésről”, ám a Magyarország Ukrajnához való viszonyáról szóló tizenhat oldalas érvelés több holmi elméletkavalkádnál: ellenséges, lázító, torz.

A szóban forgó írás célkeresztjében egyértelműen Magyarország és a regnáló vezetése áll. A szerző a magyar kormány tevékenységét az ukránellenes politika mintapéldájának nevezi, Orbán Viktort a kremli szemléletmód majmolójának, a magyar társadalom nagy részét pedig orosz szimpatizánsnak tartja.

A donbászi újságíró véleménye szerint még aggasztóbb, hogy az Orbán-kormány kezdi elveszíteni szavazói támogatását, ezzel párhuzamosan erősödik az „ultrajobboldali neofasiszta” Jobbik, amely párt meglepetést okozhat a 2018-as választásokon.

Az alábbiakban az újságíró gondolatmenetét követve próbálunk rájönni, hogy hungarofóbia, túlzott nacionalizmus, esetleg az orosz–ukrán konfliktus vetületeként érdemeltük-e ki kitüntető figyelmét, s hogy hol és miért is görbülhetett el az a bizonyos tükör.

Magyarország politikája, revíziós törekvései

Az első részben Magyarország jelenlegi politikai helyzetét, magatartását fejti ki az orosz ajkú újságíró. Vélekedése szerint az ország irányítási stratégiája a putyini elvekre épül, s mivel szomszédos országról van szó, az ottani folyamatok kihathatnak Ukrajnára. A szerző felrója a magyar miniszterelnöknek, hogy nemzetközi színtereken nyíltan szembemegy az Európai Unió és Washington nézeteivel, tehát a jelenlegi kétpólusú politikai szembenállásban nem minden esetben tart a brüsszeli politikával. A kritikus viszonyulást Nyikonorov egyértelműen oroszbarát kiállásnak titulálja. Ez a vízió akár érdekes, sőt, imponáló is lehet, hiszen Magyarországot a „nagyok csatájában” szinte nagyhatalomként tünteti fel.
Mindemellett írásában a szerző kijátssza a Trianon-kártyát is, rátapintva Magyarország legnagyobb történelmi fájdalmára. Olyan vádakat enged meg magának, melyek szerint Magyarország nem ismeri el a trianoni békeszerződés eredményét.
Talán azt magyaráznunk sem kellene a cikk szerzőjének, hogy minden ország traumaként éli meg a területvesztését (hát még a teljes feldarabolását). Magyarország nem nyújtott be határrevíziós követelményeket, s ha érzelmi alapon nem is érthet egyet a diktátummal, a döntésnek teljes mértékben alávetette magát. Így van ez az Ukrajnához tartozó területekkel is. A jelenlegi kormány többször hangsúlyozta, hogy elismeri Ukrajna területi egységét, az elsők között állt ki Ukrajna függetlensége mellett. Most ugyanezt teszi vízummentesség ügyében, elfogadhatatlannak tartva azt, hogy az EU még mindig késlelteti a folyamat végrehajtását.

„Magyarország a Szovjetunió felbomlása óta mindig támogatta Ukrajnát a függetlenségében, a jelenlegi válságban is kiáll területi integritása és szuverenitása mellett”– nyilatkozta Keskeny Ernő kijevi magyar nagykövet.

„Magyarország álláspontja nem változott a korábbi időszakhoz képest, vagyis Magyarország változatlanul támogatja Ukrajna függetlenségét, és nem ismeri el a Krím annektálását” – olvashattuk Áder János magyar köztársasági elnök megerősítését.

Nyikonorov azonban ellentmondást lát mindebben. Szerinte a magyar külpolitika célja, hogy az etnikai kártyát felhasználva szeparatista és ukránellenes hangulatot gerjesszen Kárpátalja megyében, mindezt a Krím annektálását megelőző kremli mintát követve. Ezt mi sem bizonyítja jobban – véli –, hogy fokozott figyelmet fordítanak a külföldi nemzettársak védelmére, s mindent megtesznek a régióban betöltött politikai jelenlét és a magyar identitástudat erősítése érdekében. Céltudatosan lobbiznak a nemzeti oktatás kialakításáért, s hogy tudományosan is erősítsék Kárpátalja Magyarországhoz tartozásának történelmi pátoszát.

A revíziós politika alátámasztásaként Torgyán József lengyel–magyar államszövetségének vízióját hozta fel, melynek keretében a felek „visszavásárolnák Kárpátalját”. A 2015-ben tett utópisztikus javaslat felvetése komolytalanná teszi az orosz nyelvű ukrán anyagot, hisz jól tudjuk, hogy politikailag nem voltak meghatározóak a kisgazdapárt egykori elnökének kijelentései.

Tény, hogy Magyarország támogatáspolitikája egyre intenzívebb a Kárpát-medencében, és az is tény, hogy a jelenlegi magyarországi segítség nélkül a kárpátaljaiak igen nehezen tudnának megküzdeni a mindennapi gazdasági gondokkal. Az írás szerzője a támogatások mögött is hátsó szándékot sejt. Magyarország ösztöndíjakkal, kitüntetésekkel és kedvezményekkel erősíti a Kárpát-medencei, azon belül a kárpátaljai magyarok humanitárius-gazdasági függőségét az anyaországhoz – írja a donbászi tollforgató. Megállapítja, hogy sem az ukrán, sem a nyugati médiumok nem foglalkoznak kellőképp a Magyarország jelentette fenyegetéssel, noha fennáll a veszélye annak, hogy újra megvalósul a krími forgatókönyv, és Kijev destabilizálása esetén nyakunkba szakadhat a harmadik Majdan. Sorait olvasva egy sanyarú sorsú gyerek képe vetül elénk, aki felnőttként nem tudja átélni, bizalmatlanság nélkül fogadni, ha valaki törődéssel, gondoskodó szándékkal fordul felé vagy ismerőseihez.

Azt azonban elfelejti a cikk írója, hogy az ukrajnai és a kárpátaljai kisebbségek helyzete nem könnyű az országban. Az ukrán törvénykönyv szerint Ukrajnában garantált a kisebbségi nyelvek szabad fejlődése és alkalmazása, az állam elősegíti minden őshonos nép és nemzeti kisebbség etnikai, kulturális, nyelvi és felekezeti önazonosságának a fejlődését, továbbá garantálja az anyanyelven való oktatást, illetve az anyanyelven történő tanulást állami és önkormányzati oktatási intézményekben, továbbá a nemzetiségi-kulturális szervezetek keretében. De ezeknek a betartatása hagy némi kívánnivalót maga után…

Magyarország, látva, hogy ezek a jogok időről időre csorbulnak, illetve teljesen ellehetetlenednek, kulturális, oktatási, egészségügyi, gazdasági stb. transokat küld Ukrajnába, melyeknek minden esetben az ország területén kell hatást kifejteniük és megvalósulniuk. Fontosnak tartjuk megemlíteni, hogy a magyar kormány az utóbbi időben fokozott figyelmet fordít nemcsak a magyar, hanem az ukrán és más nemzetiségű kárpátaljai lakosok támogatására is. Emellett a terrorellenes műveletek helyszínén sebesült katonák több csoportjának rehabilitációját is magára vállalta, továbbá humanitárius segélyeket indított a háborús területekre, ahol a magyar segélyszervezetek is aktív munkát végeznek a válság kitörésének kezdetétől. Arról nem is beszélve, hogy Tarasz Sevcsenko beregszászi műemlékét szintén magyar állami finanszírozásból kivitelezték.

Magyarország destruktív politikájának fő irányvonalai

Az autonómiakövetelő Fidesz és az ultranacionalista jobboldal folyamatosan megihleti a médiaszakembert.

„A Kárpát-medencei magyarokat megilleti a kettős állampolgárság, megilletik a közösségi jogok, és megilleti az autonómia is. Ez az álláspontunk, melyet képviselni fogunk a nemzetközi politikában. Mindennek közeli aktualitást ad az Ukrajnában élő 200 ezres magyar közösség helyzete, amelynek meg kell kapnia a kettős állampolgárságot, meg kell kapnia a közösségi jogok teljességét, és meg kell kapnia az önigazgatás lehetőségét is. Ez világos elvárásunk a most formálódó új Ukrajnával szemben…”

Orbán Viktor 2014-es kormányfői beiktatásakor elhangzott beszéde nagy port kavart Ukrajnában, így nem maradhatott ki Nyikoronov írásából sem.
A válaszreakciókból érezhető a félelem, hogy az autonómia nem önrendelkezést, hanem elszakadást jelenthet, ám Magyarország nem szolgált rá a vádakra, hisz az elsők között ratifikálta Ukrajna európai uniós társulási megállapodását, s ahogy feljebb már utaltunk rá, folyamatosan kiáll az ország területi egysége mellett.
A Janukovics megfutamítását követően hatalomra lépő ukrán kormány egy demokratikus, európai Ukrajna felépítését tűzte ki célul, ahol megszüntetik a korrupciót, átvilágításokkal gyomlálják ki a rendszer visszásságait, s a decentralizáció működőképes állami struktúrát eredményez. A magyar miniszterelnök tulajdonképpen semmi mást nem kért, mint a beígért reformok megvalósítását és a kisebbségi jogok biztosítását.

A depo.ua írása a kijevi magyar nagykövetséget idézve közli, hogy Magyarország támogatja az EU politikáját az Oroszország elleni szankciókat illetően annak ellenére, hogy azok hátráltatják Magyarország gazdasági fejlődését. Az elemző maga is elismeri, hogy Budapest energetikailag függ Moszkvától, ugyanakkor megjegyzi, hogy anyaországunk ellenzi leginkább az Oroszország elleni szankciókat, s figyelmeztet, hogy a Putyin-barátság elgáncsolhatja az Orbán-kormányt a következő választásokon.

Az írás nagy figyelmet fordít a Jobbik és a korábbi nacionalista pártok működésének bemutatására és kárpátaljai tevékenységükre, Kovács Béla kémügyére, valamint a Jobbik közreműködésére a krími népszavazáson. Felvetődik a kérdés: ha Magyarországot a jobboldali párt tevékenysége alapján minősítik, akkor Ukrajnában a Jobb Szektor és a Szvoboda tevékenysége számít irányadónak?

Meg kell jegyeznünk, hogy Nyikoronov még egy „ultrajobboldali nacionalista” Jobbikról beszél, holott Vona Gáborék egy jó ideje felismerték, hogy a szélsőséges nézetekkel soha nem kerülhetnek hatalomra, ezért jelentősen finomítottak politikájukon.

Törvénytelen fegyveres alakulatok Kárpátalján
Ha az olvasónak is az ukrán Jobb Szektor piros-fekete zászlaja ugrott be az alcím láttán, sajnos csalódnia kell – Nyikonorovnak ugyanis a kárpátaljai magyar polgárőrség keltette fel az érdeklődését. Az újságíró nem késik leszögezni, hogy Budapest „fegyverzi” fel a civil alakulatokat, s mindennek fejében még a kiképzésükben is segítséget nyújt.
Veszélyes előjel lehet – véli –, hogy 2015 nyarán már a kárpátaljai „polgárőr-válogatott” is részt vehetett a magyarországi ifjúsági polgárőrtáborban, ahol elnyerték a Polgárőr-járőrverseny első helyezését. Szerinte a neofasiszta pártok magyarországi felemelkedésével válhatnak igazán veszélyessé ezek a civil képződmények.
A magyarázat azonban elmarad. Az okok keresését ennél a pontnál is hiányoltuk. A cikk szerzője nem erőlteti meg magát, hogy megválaszolja, miért lehetett szükség a polgárőrség megalakítására. Ám az is megeshet, hogy az ország másik feléről nem lehet megállapítani a kárpátaljai közbiztonság helyzetét. Nyikonorov nem olvasott híreket a megszaporodott lopásokról, a Hollywoodba illő üldözős-lövöldözős rablásokról és egyéb erőszakos cselekedetekről, melyek ellen nem képesek (nem akarják?) felvenni a harcot a rend őrei.
Bár törvénytelenségéről beszél, a civil önszerveződésből létrejövő rendfelügyeleti csoportok legfontosabb célja a közbiztonság fenntartása mellett az, hogy működésük törvényes legyen. Ezért jött létre a Kárpátaljai Magyar Polgárőrökért Egyesület, hogy a polgárőrcsapatokat segítse törvényes működésükben, s megkönnyítse regisztrálásukat a hatósági szerveknél. Veszélyes felszerelésük pedig az alábbi csomagból áll: kétnyelvű felirattal ellátott láthatósági mellény, walkie-talkie, forgalomirányító tábla, „Polgárőrség” felirattal ellátott, gépjárműre tapasztható mágnesmatricák és egy távcső.

Kettős állampolgárság
Egy magára valamit is adó újságíró magyarellenes írásában nem kerülheti ki a kettős állampolgárság intézményének témáját. A szerző nem sok újat tud mondani a lerágott csont kapcsán, csupán felhívja az olvasók figyelmét arra, hogy a magyar állampolgárságot felvevő személyeknek hűségesküt kell tenniük, amelyben vállalják, hogy szolgálják s védelmezik az új hazájukat. Úgy döntöttünk, nem koptatjuk feleslegesen a szánkat. Kommentárunk csupán annyi, hogy az országnak törvényesen kell tisztáznia a kettős állampolgárság kérdését, s ha mindenáron a bipatrióták tyúkszemére lépnének, akkor a parlamenti képviselőkkel, kormánytagokkal kezdjék az átvilágítást.

Nemzeti-kulturális szervezetek
A főszerepet itt a két politikai hatásgyakorlással bíró szervezetnek – a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetségnek és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetségnek osztották ki. A cikk írója érezhetően nehezményezi, hogy a két párt egyes körzetekben koalícióra lépett a 2015-ös helyhatósági választások előtt, aminek következtében bejuthattak a megyei törvényhozásba.
Ezzel gyakorlatilag meg is érkeztünk a magyar kormány ukránellenes tevékenységének egyik legfőbb aduászához, hisz Nyikonorov arra figyelmeztet, hogy a magyar titkosszolgálat a külhoni képviselői által könnyedén beférkőzhet a megyei tanács üléstermébe, és befolyással bírhat a hozott döntésekre.
Említésre kerül Bocskor Andrea európai parlamenti képviselő, továbbá Kovács Miklós, a KMKSZ korábbi vezetője, Orbán Viktor „jó barátja”, akiről nem rest megjegyezni a szerző, hogy jó pénzt kap a tanácsadói tisztségében elvégzett feladataiért.

Ne hagyjátok a templomot és az iskolát… vagy mégis?
Az az érzésünk támadhat, hogy Ukrajnában az utóbbi időben mintha licitálnának arra, hogy ki tud hajmeresztőbb teóriákkal előállni a kisebbségi oktatásra vonatkozóan.
Az újságíró valósággal henceg azzal, hogy Ukrajna nem állítja elő a kisebbségi oktatáshoz szükséges módszertani anyagokat, így anyaországi támogatásból jutnak azokhoz a magyar iskolák. Ennek az lehet a buktatója Nyikonorov szerint, hogy a magyar programok kiszorítják az ukrán nyelvet, irodalmat s Ukrajna történetét a magyar nyelvű oktatásból az igazgatók hallgatólagos beleegyezésével…

Hamar rájövünk, mi zavarhatja leginkább tollforgatónkat az oktatás kapcsán, amikor is sorra veszi a magyar állam által nyújtott fizetéskiegészítéseket, a szülőket segítő étkeztetési és tanszertámogatásokat. Megjegyzi, hogy a kárpátaljai magyar oktatási intézmények így az ukrán állam finanszírozása mellett az anyaország támogatását is élvezik.

Ukrajnában a Szovjetunió széthullása óta nem javult a pedagógusok társadalmi megbecsültsége. Az oktatási rendszer fejlődött, szerteágazóbb lett, a bérezési struktúra viszont ebben a szférában sem áll a realitás talaján. Magyarország kénytelen invesztálni, hogy teljesüljenek az oktatásban részt vevők alkotmányos jogai, melyeket Ukrajna ugyancsak nem biztosít pedagógusainak, sem a diáktársadalomnak.
Holott:
„az ukrán állam vállalja, hogy elősegíti minden őshonos nép és nemzeti kisebbség etnikai, kulturális, nyelvi és felekezeti önazonosságának a fejlődését” (az Ukrán Alkotmány 11. cikkelye).
„A nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek részérére, a törvénynek megfelelően, garantált az anyanyelven való oktatás, illetve az anyanyelv tanulása állami és önkormányzati oktatási intézményekben, illetve a nemzetiségi-kulturális szervezetek keretében” (53. cikkely).

Nyikonorov „tényfeltáró” írásából azt is megtudhatjuk, hogy Budapest kénye-kedve szerint használja a vallást és az egyházakat autonómiatörekvéseire és választási kampányaik promotálására.

„A Kárpátaljai Református Egyházkerület etnikai alapú egyház, mely kizárólag a magyarság lelki szükségleteinek kielégítésére koncentrál, s püspökeit is a magyar állam irányítása alatt választják ki” – áll az írásban. „Fontos megjegyezni, hogy a református lelkészek sokszor megtagadják a segítségnyújtást más nemzetiségű híveiktől, s ellenségesen viszonyulnak a társadalom peremére szorult etnikai csoportokhoz, különösen a roma lakossághoz.”

A kárpátaljai valóság azonban más képet ad. Az egyházak – köztük a református egyház – sok olyan missziót lát el, mellyel az állam nem foglalkozik. Állítólagos „cigánygyűlöletében” bizonyára kényszerből működteti a romamisszióit az egyház, ahogy a szenvedélybetegek rehabilitációját s a sérült gyerekek foglalkoztatását is csak a kárpátaljai magyarság megvezetésére indította el.
És mielőtt elfelejtenénk – természetesen ebben az esetben is a kremli minta a mérvadó a cikkíró szerint.

A sajtó és a spiclik
A kárpátaljai lakosság (félre)tájékoztatására mintegy húsz magyar nyelvű sajtóorgánum szolgál, melyek kedvükre közvetíthetik Magyarország álláspontját, és lobbizhatnak akaratáért a megye lakosai körében – olvashatjuk az írásban. – A magyar kormány akaratának közvetítésében jelentős szerepet játszanak a külképviseletek is, elsősorban a konzulátusok, akik hírszerző tevékenységet folytatnak, s „kiskatonákat” agitálnak működésük hatékonyságának növelése érdekében. Érdeklődésük elsősorban a kulturális és civil szervezetek vezetőire, a helyi önkormányzatok magyar képviselőire s az értelmiségi rétegre terjed ki.
A magyar diplomaták támogatják, lobbiznak a kettős állampolgárság ügye mellett, és próbálják lerakni az autonómiatörekvések alapjait, amivel Ukrajna nemzetbiztonságát fenyegetik – vélekedik. Nyikonorov sajnos elfelejti megemlíteni a külképviseletek kultúraközvetítő szerepét, az ukrán fiataloknak szóló gyermeküdültetési programjait és a sebesült katonák magyarországi rehabilitációját.

A szövegben külön fejezetet kap a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) által 2011-ben elfogadott a Magyar Nemzetpolitika – A nemzetpolitikai stratégia kerete című stratégiai dokumentum, mely átfogó célként jelöli meg a magyarság számbeli, szellemi, gazdasági és jogi gyarapodását. A MÁÉRT kárpátaljai eredményeiről természetesen már nem szól a fáma.

Összegezve az alábbi fő célok lebegnek Magyarország előtt Nyikonorov szerint:
– rendvédelmi szervek létrehozása és legalizálása, melyek a későbbiekben illegális fegyveres csoportokká alakulhatnak át.
– Az ukrán nyelv, kultúra kiszorítása az oktatási intézményekből.
– Határok elmosása az infrastruktúra fejlesztésével. 23 új határátkelő létrehozása van kilátásban, melyek megnyitásával módosulhatnak az államhatárról alkotott elképzeléseinket. (Kérdezzük mi, hogy a határnyitás Magyarország vagy Ukrajna érdekét szolgálja-e inkább?)
– Felkészíteni a magyar politikai elitet a következő parlamenti választásokra, hogy az ukrán pártok támogatása nélkül, önállóan kerüljenek be a törvényhozásba.
– Feltételezhető, hogy tovább izolálják az itt élő magyarságot, hogy kedvező terepet alakítsanak ki az autonómiatörekvéseknek, s ennek céljából nem vetemednek el a kémek bevetésétől sem.

Láthatjuk, hogy számtalan fehér folt, megoldatlan feladata van az ukrán kormánynak, melyekre nem tud, vagy nem akar megoldást találni. Az alapvető emberi jogok be(nem)tartása, a közbiztonság problémája, a hátrányos helyzetű rétegek felkarolása, a kulturális fejlesztések hiánya, az elhibázott s egyre rosszabb irányba haladó oktatási rendszer… A sort még sokáig folytathatnánk. A szóban forgó donbászi vádirathoz hasonló sarkított látásmód alapján megírt, rosszindulattal átitatott publikációkkal egy célt érhetnek el az újságírók s a leközlő portálok – az egymás között, egymás mellett élő népek uszítását s a szomszédos országok alaptalan szembeállítását.
Egy alighogy öntudatra ébredő ország traumaként élte meg a Krím annektálását és az orosz megszállást. Érthető, ösztönös reakció a megmaradt terület védelme, ám a paranoiába átcsapó területféltés, az emberi jogok eltiprása s az ellenségkeresés, összeesküvés-elméletek gyártása nem tartozik, nem tartozhat egy demokratikus, európai irányokat követő ország fő politikai vonulatához.

Pallagi Marianna
Kárpátalja.ma