Nem hoz enyhülést a tavasz az amerikai-orosz viszonyban

Kiderült, hogy a Trump-adminisztráció kit küldene Moszkvába nagykövetnek: Jon Huntsman tapasztalt politikus, kormányzói megbízatása előtt Ázsiában képviselte országát, például Obama alatt ő volt a pekingi nagykövet. Ugrósdy Márton, a Külügyi és Külgazdasági Intézet munkatársa, Amerika-szakértő szerint a kinevezés is azt jelzi, hogy rövid időn belül nem várható radikális változás az amerikai-orosz kapcsolatokban. A Kossuth Rádió 180 perc című műsorában azt is elmondta, hogy szerinte mi lehet a Trumpcare sorsa.

Továbbra is Washingtonból fogják irányítani a külpolitikát, a nagykövet személyének jelentőségét az adja, ha az elnökhöz közel álló személyről van szó – foglalta össze a személyi kérdéseket az Amerika-szekértő, aki szerint „ebben az esetben nagyon sok mindent gyorsabban el tud intézni, mint ha várnia kellene arra, hogy bekapcsolják az ovális irodába.” Az nem hátrány szerinte, hogy komoly külpolitikai tapasztalattal rendelkezik Jon Huntsman, de csodát ő sem fog tenni.

Amerikai-orosz kapcsolatok: nem egy emberen múlik
Ugrósdy úgy véli, két ilyen nagy ország kapcsolatát elég nehéz egy emberen keresztül rövid időn belül megváltoztatni, hiszen az amerikai érdekek azok továbbra is ugyanazok, amelyek eddig voltak az európai szövetségesekkel és az ukrán helyzettel kapcsolatban.

Nem belső szivárogtatások történnek
Ugyan azt érzi Ugrósdy, hogy a hírszerző szolgálatok nincsenek bizalommal Trump felé, de szerinte a közelmúltban történt kiszivárogtatásokat minden esetben „külsős” szereplők hajtották végre, akiknek céljuk, hogy ezt az ellentétet kihasználják. Az amerikai sajtó Trumppal nem szimpatizáló része pedig minden lehetőséget megragad, hogy üssön az elnökön – fogalmazott az Amerika-szakértő, aki úgy véli, az ellenszenv alkalmas arra, hogy a Trumpba vetette bizalmat tovább rombolja.

Nem meglepő a szolgálatok kritikája
Általában politikai kinevezettek vannak a hírszerző szolgálatok élén, legalábbis azokén, amelyek ebben az ügyben számítanak – jelentette ki Ugrósdy Márton, aki szerint egy demokrata párti CIA-igazgató nem fogja feltétlenül támogatni Trumpot. Megjegyezte: aki demokrata vezetőként még a helyén ül, az csak azért lehet így, mert még nincs helyette senki sem.

Nyár előtt jöhet a Trumpcare
Ugrósdy szerint nincs realitása annak, hogy húsvét előtt törvény lesz Trump egészségügyi reformcsomagjából, mivel a kongresszus mindkét házában arról beszéltek a szószólók, hogy nyár előtt nem tudják elfogadtatni azt.

A szakértő szerint a javaslat fő akadálya az, hogy a demokrata körzetekben nyert republikánus képviselők újraválasztási esélyeit rontaná 2018-ban a Trumpcare, ezért egyéni érdekből nem támogatják azt.