Kezdőlap » Kárpátalja » Nézőpont » Nem működik másként, csak őszintén… Interjú Kubiszyn Viktorral

Nem működik másként, csak őszintén… Interjú Kubiszyn Viktorral

Mindennapos függésben vagyunk: függünk a munkánktól, a szerektől, ki vagyunk téve a világnak, társas kapcsolatainknak.

Van, aki szembenéz a problémákkal, mások szerekhez nyúlnak, míg valaki hamis prédikátorként játssza az észt, álimát mormol, miközben érzelmi csonkjain egyensúlyozva igyekszik felszínen maradni kiüresedett társadalmunk hiánytengerén…
Kubiszyn Viktor Drognapló című dokumentumregényében saját történetét írta meg, míg második könyvében, a Foglaltházban drogos sorsokat fest le kíméletlen pontossággal, s tükröt tartva elénk, önmagunk hiányával szembesít bennünket. Prevenciós beszélgetésein saját szemszögéből mutatja be a drogos létezést, hogy új perspektívát adva ablakot nyisson, mely akár a szabaduláshoz vezető útra is ráterelhet.

–Mennyire érzed missziónak az utazásaidat?
–Abszolút. Nem érzem kényszernek, munkának vagy olyan feladatnak, amelyet mindenképpen, a kedvem ellenére is el kellene végezni. A misszió egyfajta küldetést jelent, s én keresztény vagyok, tehát minden, amire a kreativitásomat, energiámat vagy a tehetségemet használom, egyfajta szolgálat kell legyen ebből a hitből fakadóan. A téma, amellyel foglalkozom, súlyos társadalmi probléma. Rengeteget lehet és kell róla beszélni, és én nem olyan attitűddel szoktam beszélgetni vagy előadni, hogy én tudom a tutit és hallgassatok meg, hanem nekem vannak bizonyos tapasztalataim, amely által segíthetek másoknak. Akár azzal, hogy véleményt fogalmazzanak meg, akár ellenkezőt akár egyetértőt. Vagy azt, hogy olyan szemüvegen keresztül lássák a világot, amelyre korábban adott esetben nem gondoltak, tehát új perspektívát kapjanak, és ez is sok síkon jelenhet meg. Egyrészt prevenciós szinten, másrészt irodalmi-művészeti szinten is. Erről szól részben az irodalom számomra – olyan alkotásokat létrehozni, amelyek adni tudnak az olvasónak: új élményt, más rálátást, akármit, amit hasznosítani tud.

–Maga a függőség egy univerzális probléma. Van különbség egy prágai, moszkvai vagy akár berlini foglalt között?
–Számomra is meglepő volt a Drognapló angol fordításával kapcsolatban, hogy ez a téma és az a típusú mód, ahogy én erről beszélek a könyveimben, írásaimban, az teljesen univerzális, tehát nem kötődik adott helyhez, időszakhoz sem annyira, hogy ne adhasson más nemzetiségű vagy tapasztalatú olvasónak. Ez számomra nagy öröm és nagyon jó érzés. A másik, hogy a függőség, a szenvedélybetegség, a periféria és a leépülés lényegileg mindenhol ugyanolyan. Akár Berlinben, akár Kolozsváron, akár Moszkvában, Prágában. Vannak külső körülmények, amelyek mások – a gazdasági helyzet, vagy akár a drogok –, de a függőség létmódja ugyanaz. És éppen ezért érvényes sajnos bárhol a világon az ilyen típusú létmód bemutatása. Nyilván mások az épületek, más nyelven beszélnek, mások a cuccok, a törvények, de a létmód ugyanaz.

–Mennyire vagy jelen a Foglaltházban?
–Annyira mindenképp, mint amennyire minden író jelen van a saját könyvében. A fikcióban számomra az volt a legnagyobb szabadság, hogy teljesen szabadon bánhattam az anyaggal. A Foglalt egy felépített, megkonstruált világ, míg a Drognapló egy dokumentumregény, mely a saját drogkarrieremről szól. A Foglaltban nyilván benne vannak a saját élményeim is, illetve vannak olyan részek, ahol az elbeszélői hang egy olyan típusú leállt anyagos hangja, mint amilyen én vagyok most. De nem azonosítanám egyértelműen egyik karakterrel sem önmagam, csupán a jelenlegi helyzetemre nagyon hasonlító elbeszélőket szólaltatok meg.

–A karakterek mennyire élőek?
–Sokan meg szokták kérdezni – nyilván az előző könyvem műfaja miatt –, hogy mennyire valóságos, menyire élő karakterekről mintáztam a szereplőket. De a Foglaltban nincs egyetlen szereplő sem, aki egy az egyben megfeleltethető lenne egy létező személynek. Az egy más kérdés, hogy konkrétan kinek milyen vonását raktam be élő vagy halott ismerőseimből, saját magamból, vagy abból, amit a világból korábban megéltem vagy tapasztaltam.

–Mennyire őszinte az apához írt levél?
–Ezt az olvasónak kell eldöntenie igazából. Az elbeszélői attitűd egy olyan dolog, ami nem működik másként, csak őszintén. Nyilván ha egy halott embernek levelet írok, akkor nem azt írom, amit egy élőnek írnék, nem akarok rá hatást gyakorolni, egyszerűen kiadom magamból mindenféle szépítés és mesterkéltség nélkül azokat a dolgokat, amik bennem vannak.

–„Kicsi voltam még, és nem tudtam, merre vagyok arccal. Most már tudom, de nem jó érzés tudni”– írod a könyvedben. Most merre vagy arccal? A társadalom merre van arccal?
–Én ugye hívő vagyok, így arccal Isten felé vagyok, aki mindenütt jelen van az életemben. Nélküle minden üres lenne. A társadalomban azt látom, értékvesztett, önmagukban létező és egymással nem kommunikáló kis világok vannak, amelyek kizárólagosnak gondolják magukat. Ez számomra illúzió. Mindenkinek a maga dolga és felelőssége eldönteni, hogy merre van arccal és mit kezd ezzel. Nekem elég, ha saját magamért felelősséget tudok vállalni, és Isten, Jézus Krisztus felé fordulok.

–Milyenek a társas kapcsolataid?
–Gazdagodnak, de alapjában véve még nagyon frissek. Nagyon sok embert megismertem és ismerek a társadalom nagyon sok rétegéből az utcai hajléktalan, leépült sorstársaimtól kezdve nagyon magas társadalmi helyzetű emberekig. Még tanulom azt, hogy hogyan kell ezeket a szociális kapcsolatokat működtetni. Belefutok kudarcokba, csalódásokba, de ez így normális.

–Mennyire maradtál meg drogosnak?
–Ezt magam sem tudom. De az az identitás, amely a drogfüggőké, a szenvedélybetegeké, megvan, mindig is meglesz…, tudatosan nem felejthetem el, hogy függő vagyok, szenvedélybeteg, mert ennek olyan következményei vannak, amelyek folyamatos odafigyelést igényelnek.
Például nem fogyaszthatok rekreációs célból semmilyen szert, oda kell figyelnem az érzéseimre, a teherbírásomra, mert ha elengedném a dolgokat, akkor könnyen visszaesés lehet a vége. A drogos működésből pedig nyilvánvalóan vannak nyomok, hiszen a 16 év szerfogyasztás átalakított viselkedésben, fizikailag és gondolkozásmódban is. Ez bizonyos esetekben például a kontrollvesztés és a kényszeresség formájában nyilvánulhat meg.

–Könnyebben közeledsz már a drogosok felé?
–Ez folyamatosan változik. Nem mondanám azt, hogy könnyebben, de másként. Sokszor én is ugyanazt érzem, mint amit a szenvedélybetegek környezete, tehát tehetetlenséget. Másrészt az esetemben van egyfajta paradoxon, hiszen számomra abszolút ismerős az a lelkiállapot, amelyben az aktív szerfüggők vannak. A sóvárgástól kezdve a bűntudatig nagyon sokféle érzést generálnak bennem, amelyeket folyamatosan kezelnem kell. Nem kerülöm el az aktív szerfüggőket, de nyilván nem is keresem a társaságukat, de ez természetesen még változni fog.

–Sokszor érzel még ilyen sóvárgást, előjön még a kattogás?
–Nem olyan gyakran. Általában akkor szokott előjönni, amikor nagyon kimerült vagyok, vagy amikor olyan jellegű problémákkal találkozom, amelyek nagyon megviselnek lelkileg vagy mentálisan, vagy amikor a kettő kombinálódik, tehát amikor kimerült is vagyok és problémák is jelentkeznek. Ahogy múlik az idő, úgy lesz egyre kevesebb az ilyen jellegű sóvárgás, de nyilván nem fog elmúlni soha.

–Valamilyen szinten még mindig tanulnod kell szocializálódni?
–Persze, folyamatosan. Ha az ember nem egy pontban éli le az életét, és találkozik más emberekkel, kultúrákkal, akkor az mindig egyfajta szocializációs folyamat, ami jó, számomra legalább is érdekes. Élvezem, hogy megismerkedhetek új emberekkel, viselkedésformákkal, értékrendekkel, s nem megítélem azokat, hanem elfogadom, és nyitottan állok a dolgok elé. Nem gondolok semmit lezártnak.

–A prevenció nem rólad szól. Mi a helyzet az írással?
–A Foglaltház írása közben volt, hogy hatást szerettem volna gyakorolni az olvasóra, hogy bevonjam valamilyen élménybe. Ilyen szempontból megjelent egy olyan attitűd, hogy tetszeni akar a szöveg, hatást kelteni. De ez ilyen értelemben sem rólam szól, a keresztény identitásom miatt számomra semmi nem lehet egotrip, mert az életem nem rólam szól, hanem az Istenről és a szolgálatról.

–Kinek segíthet a könyved?
–Ezt nem tudom. Bárkinek, aki elolvassa. Több típusú embertől kaptam visszajelzést, olyantól is, akikről soha nem gondoltam volna, hogy valaha a kezébe vesz ilyen könyvet. Én így elengedtem, nem lebegett a szemem előtt sem célcsoport, sem korosztály, senki. Az a tapasztalatom, hogy mindenkinek a környezetében vannak problémás szerhasználók, vagy függők – alkoholistáktól játékszenvedélyen át a drogosig, és én úgy látom, hogy jórészt a környezetnek segíthetnek a könyveim. A függőkig ritkán jut el, ők nem engednek be a függő léten kívüli ingereket az életükbe, viszont a problémás szerhasználókig még eljuthat.

–Mennyire tudsz hosszútávra tervezni?
–Nem nagyon szoktam. Nem azért, mert nem szeretnék, a tapasztalataim azt mutatják, akár az eddigi munkáim kapcsán, hogy bármikor változhatnak a dolgok. És én sokkal jobban érzem magam a bőrömben, ha erre fel vagyok készülve és úgy élek, hogy holnap akármi megtörténhet. Emberként nagyon sok külső körülménynek vagyunk kiszolgáltatva. A hosszú távú tervezés az én életemre nézve nem működik. A mai nappal foglalkozom, hogy azt éljem meg minél intenzívebben és tartalmasabban.
Pallagi Marianna
Kárpátalja.ma
More in interjú
Akikre büszkék lehetünk… Interjú Mágocsi Abigéllel

Vannak, akik világutazóknak születnek...., ők minden nap új dolgokra ébrednek fel, és nem félnek megvalósítani álmaikat, vágyaikat, így lehet belőlük...

Close