Kezdőlap » Kárpátalja » Nézőpont » Német védelmi miniszter: a NATO-ban méltányosságra és közös értékekre is szükség van

Német védelmi miniszter: a NATO-ban méltányosságra és közös értékekre is szükség van

A NATO-ban a védelmi kiadások mellett a politikai döntésekben is a méltányosságon alapuló, tisztességes együttműködésre van szükség, és közös értékeknek is érvényesülniük kell a szövetségben – mondta a német védelmi miniszter pénteken az 55. müncheni nemzetközi biztonságpolitikai konferencián (MSC).

Ursula von der Leyen a tanácskozást megnyitó beszédében kiemelte: az Egyesült Államok jogosan sürgeti a NATO-tagoktól a védelmi kiadások növelését, és Németország fokozza is erőfeszítéseit, 10 év alatt – 2024-ig – 80 százalékkal növeli védelmi költségvetését, és kiáll azon közös cél mellett, hogy a védelmi kiadásokat a hazai össztermék (GDP) 2 százalékához kell közelíteni.

Azonban a méltányosságnak a katonai tehermegosztás mellett a politikai döntéshozatalban is érvényesülnie kell – tette hozzá a miniszter. A NATO afganisztáni küldetésével kapcsolatban leszögezte: továbbra is valamennyi misszió alapelve, hogy “együtt vonulunk be, és együtt vonulunk ki”.

Aláhúzta, hogy a NATO-nak a közös érdekek mellett a közös értékeken is alapuló szövetségnek kell lennie. “Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy ezt nem mindig sikerül megvalósítani” – jegyezte meg.

Németország azt az álláspontot képviseli, hogy “nem vagyunk semlegesek, a szabadság és az emberi méltóság, a demokrácia és a joguralom oldalán állunk” – mondta Ursula von der Leyen.

A konferencia második szónoka Gavin Williamson brit védelmi miniszter volt, aki élesen bírálta Oroszország tevékenységét a nemzetközi biztonságpolitika területén. Mint mondta, “a világ egyre veszélyesebb és sötétebb hellyé válik”, amelyben a NATO egyre fontosabb tényező, mert “visszatért egy régi ellenfél”, Oroszország.

Moszkva megpróbálja “belehajszolni a Nyugatot egy új fegyverkezési versenybe, amelyet a Nyugat nem akar”, és a nemzetközi közösség szabályait megszegve folytatja tevékenységét. A hadviselés egy “szürke zónáját” megteremtve katonai, politikai, hírszerzési, informatikai, gazdasági és “kriminális” eszközökkel próbál ellenfelei fölé kerekedni – közölte.

Így például “a dezinformáció, az online trollkodás és a kibertámadások” már mindennaposak, egy “új normalitás” részét alkotják – mondta a brit miniszter, hangsúlyozva, hogy meg kell fizettetni Moszkvával “kalandor” politikája árát.
Az európai országoknak is sok tennivalójuk van, és “nem az Egyesült Államok kedvéért kell a GDP-jük 2 százalékát védelemre fordítaniuk, hanem a saját biztonságunk érdekében” – mondta Gavin Williamson.

A német és a brit védelmi miniszter egyaránt kiemelte, hogy a brit uniós tagság megszüntetése (Brexit) nem hátráltatja az Európai Unió és a tagjai közül távozó ország védelmi együttműködését, és nem változtat a német-brit barátságon.

Németország és Nagy-Britannia “vállt vállnak vetve” küzd tovább a biztonságért és a közös értékekért, “ahogyan katonáink a közös küldetésekben nap mint nap” – mondta Ursula von der Leyen.

Gavin Williamson hangsúlyozta, hogy hazája ugyan távozik az EU-ból, de megmarad elkötelezettsége Európa biztonsága iránt. Az Egyesült Királyság jóval a NATO és az EU megalapítása előtt is sokat tett a kontinens biztonságáért, és ez a jövőben sem változik. Azonban ehhez az is szükséges, hogy az EU ne zárja ki a védelmi együttműködés további elmélyítését szolgáló programokból – fejtette ki a brit védelmi miniszter.

Forrás: mti.hu

Szólj hozzá!

Read previous post:
Az EU 251 millió euróval nagyobb keretet biztosít az Erasmus+ program számára

Az Európai Bizottság elfogadta az unió Erasmus+ oktatási ösztöndíjának 2019-es felülvizsgált munkaprogramját, amelynek idei költségvetését további 251 millió euróval emelte...

Close