Nyelvi jogaink: a kétnylevűség bevezetése fölösleges kiadás?

Igaz-e az, hogy a kétnyelvűség bevezetése a hivatali életben hatalmas és fölösleges kiadásokkal jár?
Sokak szerint az ukrajnai kétnyelvűség bevezetése fölösleges és pazarló, mert a sok-sok hivatalos dokumentum fordítására, a kétnyelvű helységnévtáblák elkészítésére és kihelyezésére elköltött pénzből inkább szociális kérdéseket kellene meg¬oldani, utakat, kórházakat, óvodákat és iskolákat építeni. Az – egyébként ter¬mé¬sze¬tesen – egyetlen jóérzésű embernek sem jut eszébe, hogy a középületek akadálymentesítése vagy egyes kihalóban lévő állatfajok vé¬del¬me, eset¬leg városi parkok, zöldövezetek létesítése ellen tiltakozzon, pedig az is pénz¬be és időbe kerül. Érthetetlen ugyanakkor, hogy miért ne élhetne azzal a nyelvi és nemzetiségi jogával egy kárpátaljai magyar, hogy saját nyelvén intézi ügyeit egy hivatalban, magyarul tölt ki egy formanyomtatványt, anyanyelvén tájékozódhat különböző helyzetekben.
Ezen felül az olyan többnyelvű környezetben, mint amilyen Kárpátalja is, a kétnyelvű feliratoknak, az anyanyelv környezetben való írásos megjelenésének a gyermeki nyelvelsajátításban, illetve az olvasás és írás megtanulásában is lényeges szerepe van. Ez pedig anyagi értékekkel ki nem fejezhető mértékben is fontos.
Lengyel Zsolt, a Pannon Egyetem professzora egyik tanulmányában arra hívja fel a figyelmet, hogy ma már alig van olyan földrajzi pontja a világnak, „ahol az írás-olvasás első leckéit ne az utcán kapná meg a gyerek. A környezeti vizuális kultúra – szoros össze¬függésben az előző megállapítással – többnyelvű társadalom esetében nem tekinthető pusztán nyelvjogi kérdésnek. A gyermeknek a családban elsajátított nyelvvel nem¬csak a csa¬ládon belül kell találkoznia, hanem a mikrokörnyezetben is. Ez pl. azt kell, hogy jelentse, hogy a kétnyelvű kiírások, feliratok nemcsak ’százalék’ kér¬dése: nemcsak akkor kell kétnyelvű feliratokat szerepeltetni, ha a lakosság egy bizonyos százaléka ezt indokolttá teszi nyelvpolitikailag.”
A kétnyelvű feliratok az államnyelv elsajátítását is segítik: ha az emberek nap mint nap láthatják például a kétnyelvű feliratokon, hogy a járási tanács ukránul районна рада, az üzlet крамниця, az ügyészség прокуратура, az adóügyi felügyelőség податкова інспекція, nagyobb eséllyel sajátítják el ezeket a kifejezéseket, mintha csak ukránul látják ezeket a kiírásokat.
Ahol csak lehet, éljünk tehát a kétnyelvű feliratok kihelyezésének, a többnyelvű okmányok, nyomtatványok, termékismertetők elkészítésének törvény adta lehetőségével! Ezek a kiírások és feliratok ugyanis nem csak jelentős szimbolikus értékük miatt fontosak. Gyakorlati, nyelvi emberi jogi szempontból, valamint a magyar nyelv hosszú távú fenntartása tekintetében is lényeges a szerepük. Anyanyelvünk, nemzeti identitásunk megőrzése pedig nem függhet attól, hogy egyesek pénzkidobásnak tekintik a vizuális többnyelvűséget.
A többnyelvű kiírások, feliratok, a kétnyelvű hivatali űrlapok, nyomtatványok:
1. Elősegítik az államnyelvet nem ismerők tájékozódását, állampolgári jogaik gyakorlását.
2. Segítik a nyelvelsajátítást: ha az ukrán nyelvvel ismerkedők naponta látják, hogy a magyar járási tanács kiírás fölött/mellett az van kiírva: районна рада, nagyobb eséllyel rögzül az ukrán megfelelő.
3. Mindez fordítva is igaz: ha valaki nem magyar tannyelvű iskolában tanult, annak könnyebb elsajátítania a magyar hivatali nyelvhasználat jellemző jegyeit, ha a hivatalokban, az okmányokban, az űrlapokon nemcsak ukrán, hanem magyar nyelvű szövegekkel is találkozhat.
4. Általában is hozzájárulnak a magyar köznyelv és a hivatali stílus alaposabb megismeréséhez: ha a szemünk előtt van, hogy a бухгалтерія az könyvelőség, a виконавчий комітет az végrehajtó bizottság, a довідка az igazolás, a контракт az szerződés, a міліція pedig rendőrség, sokkal nagyobb az esélye annak, hogy nemcsak a szláv nyelvből származó kölcsönszót, hanem közmagyar megfelelőjét is ismerni fogjuk.
A jogszabályban rögzített nyelvi jogok gyakorlati érvényesítése révén a nemzeti kisebbségek képviselői Ukrajna demokratizálódásához és jogállammá váláshoz is hozzájárulnak. Ez pedig nem csupán a mi érdekünk, hanem a többségi társadalomé is.
Kétségtelen tény: a kétnyelvűségnek ára van. Pénzbe kerülnek a kétnyelvű formanyomtatványok, bélyegzők, pecsétek, helynévtáblák stb. Ám az is tény, hogy az egynyelvű, csak államnyelven kivitelezett helynévtábla vagy formanyomtatvány nem kerül (sokkal) kevesebb pénzbe, mint a kétnyelvű. A pénzben kifejezett értéknél sokkal többet ér a kétnyelvűség és az, hogy a kisebbségiek is otthon érezhetik magukat abban az államban, ahol élnek. Ne adjuk fel tehát nehezen kivívott jogainkat: éljünk a kétnyelvű köztéri feliratok kihelyezésének lehetőségével!

Forrás: Nyelvi jogaink és lehetőségeink (Beregszászi Anikó, Csernicskó István, Ferenc Viktória)