Orbán: aki együttműködik a magyarokkal, az jól jár a Kárpát-medencében

Készen állunk az együttműködésre, és jól fog járni, sőt már most jól jár a Kárpát-medencében az a nép, amelyik együttműködik a magyarokkal – jelentette ki Orbán Viktor kormányfő a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) tanévnyitóján mondott beszédében.

A nagyváradi újvárosi református templomban tartott rendezvényen a miniszterelnök kifejtette: a magyarok megerősödése hozzájárul a Kárpát-medencében élő más népek békességéhez, és jólétéhez is. ”Mi készen állunk az együttműködésre, és aki együtt fog működni velünk az jól fog járni, sőt már ma is jól jár. A szlovénok, szlovákok, szerbek és magyarok egymást erősítve fejlődnek, és remélem, hogy egyszer Románia is erre az útra lép majd” – fogalmazott a miniszterelnök.

Szerinte mindez annak a következménye, hogy “sikerült erős és tekintélyes európai középállammá tennünk Magyarországot”. Úgy vélte: a kettős állampolgárság, az oktatási lehetőségek bővítése, a magyar szellemi erőközpontok megerősítése, mind a felívelő magyar korszak első jelei. “Ma olyan gazdasági programok futnak szerte a Kárpát-medencében, amelyek segítik önöket, hogy szülőföldön megmaradhassanak, és boldogulhassanak” – fogalmazott a miniszterelnök.

Orbán Viktor fontosnak tartotta, hogy a Partiumi Keresztény Egyetem nevében is szerepel a keresztény és a Partium szó. Úgy vélte, az előbbi azt jelzi, hogy az egyetem kiáll az európai fősodorból már kiszorított olyan értékek mellett, mint a keresztényi szeretet, az igazságosság és a felelősség, utóbbi pedig azt a küldetést jelzi, melyet a történelem során a Partium megtestesített: “az egész nemzet megvédéséhez az egyes részek megóvásán keresztül vezet az út”.

Minden nappal szélesebb lesz az alap

A jövő kérdéseire válaszolva kijelentette: “ma csak annyit mondhatunk, hogy minden egyes nappal szélesebb lesz az alap, amelyre a magyarok az anyaországban, önök pedig Erdélyben, Partiumban saját jövőjüket építhetik”. Ma már van minek nekivetnünk a hátunkat. Olyan erős a hátország, amelyről egy évtizeddel ezelőtt legfeljebb csak álmodozhattunk – tette hozzá.

“Az anyaország összeszedte magát és a saját lábára állt: munka alapú gazdaság, családalapú társadalom, patrióta oktatás, és nemzeti elvű külpolitika” – hangsúlyozta. Orbán Viktor további támogatást ígért az egyetemnek. Kijelentette: csak akkor lesz magyar jövő a Kárpát-medencében, ha elkötelezett és felkészült fiatalokat sikerül a nemzet szolgálatába állítani.

“A magyar jövőt azok a fiatalok jelentik, akik elég bátrak ahhoz, hogy a családot, a közösséget, a nemzetet válasszák, elég merészek ahhoz, hogy a hagyományos és bevált európai értékek mellett döntsenek a mindent egynemű masszává gyúró szellemi divatirányzatok helyett” – fogalmazott.

Arra biztatta az egyetem tanárait, hogy neveljenek bátor, felkészült, és tettre kész erdélyi fiatalságot, olyan nemzedéket, amelyben lesz elég életerő, kurázsi, és nagyra törés, hogy hozzá illő, és a magyarok múltjához méltó jövőt válasszon és fel is építse azt. “Mi úgy hisszük, hogy önök fogják ismét naggyá tenni Magyarországot” – zárta nagyváradi tanévkezdő beszédét Orbán Viktor miniszterelnök.