Orbán: cél az ezeréves magyar nemzet egységét és megmaradását megőrizni!

Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke zárta a 30. Bálványosi Nyári Szabadegyetemet és Diáktábort (Tusványos) július 27-én.

A fesztiválváros és szabadegyetem nagyszínpadán elsőként Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke köszöntötte a jelenlévőket.

– A rendszerváltás harmincadik évfordulóját is jelenti a harminc év, mely a magyar szabadságról szól – mondta Tőkés László.

Beszédében kiemelte, hogy a román nemzetnek is tényleges rendszerváltásra van szüksége. „A román posztkommunista rendszert meg kell dönteni” – tette hozzá. Felsorolta a román állam által elkövetett, a kisebbségi jogokat sértő eseteket: az úzvölgyi temető ügyét, a Marosvásárhelyi Orvosi, Gyógyszerészeti, Tudomány- és Technológiai Egyetemen történő harcot a magyar kar létrehozása érdekében, továbbá a két politikai fogoly: Szőcs Zoltán és Beke István ügyét.

A miniszterelnök a következő kijelentéssel kezdte beszédét:

– Cél az ezeréves magyar nemzet egységét és megmaradását megőrizni!

Felszólalásában az elmúlt harminc év erőfeszítéseiről és az elért sikerekről számolt be. Hozzátette, hogy a magyar nemzet birtokában van azoknak az eszközöknek, mellyel szabadságát megőrizheti: növekedő gazdaság, csökkenő nemzetadósság, növekedő bérek. Véleménye szerint azokat a támadásokat, melyeket az Európai Unió végez a magyar állammal szemben, eddig sikeresen elhárították és a jövőben is mindent megtesznek azért, hogy Magyarország egy fejlődő keresztyén demokrata állam maradhasson. Hozzátette: az uniónak nem a migránsokat kellene befogadnia, hanem az EU-országokban élő családokat kellene támogatnia, hogy azok merjenek több gyermeket vállalni, új munkahelyeket kellene kialakítania és adócsökkentéseket kellene előidéznie.

Orbán Viktor után a szót Németh Zsolt, a Magyar Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke vette át, aki összesítette az elmúlt néhány nap történéseit.

Tóth Tünde
Kárpátalja.ma