Orbán: erős anyaország nélkül nem lenne sikeres külhoni politika sem

Erős anyaország nélkül nem lehetne sikeres külhoni politikát sem folytatni – mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) XVI. plenáris ülésén, Budapesten, a Várkert Bazárban.

Az anyaország azonban megerősödött – jelentette ki kormányfő, példaként említve, hogy így az egész Kárpát-medencét lefedő oktatási hálózatot és „szellemi erőtereket” tudtak kialakítani.

Orbán Viktor úgy fogalmazott: „összefoltoztuk a nemzet szanaszét hasogatott szövetét”.
Beszédében örömét fejezte ki amiatt, hogy – mint mondta – konszenzus van olyan fontos kérdésekben, mint például a külhoni magyarok állampolgársága, szavazati joga és autonómiatörekvései.

Célul tűzte, hogy minden magyar, aki közjogilag is a magyar közösség részévé akar válni, megtalálja ennek lehetőségét.

A miniszterelnök szerint mára a Kárpát-medencében megerősödött és versenyképessé vált az a gondolat, amely szerint a közép-európai népek abban érdekeltek, hogy mindannyian erősek legyenek.

A magyar nemzeti érdek az, hogy legyen erős Románia, Szerbia, Horvátország, Szlovákia és Ukrajna, és velük Magyarország szintén erős országként gyümölcsöző kapcsolatot alakítson ki – mondta a  miniszterelnök.

Szólt arról is, hogy a környező országokban – vérmérséklettől föggően – be-, illetve elfogadták a határon átnyúló gazdasági fejlesztési programokat.

A kormányfő kitért arra, hogy nagyon komoly nemzeti teljesítménynek tartja a migrációs hullám megállítását a déli határoknál. Külön köszönetet mondott a délvidéki magyaroknak, mert – mint mondta – ott kellett kerítést építeni, ahol egyáltalán nem akartak.