Kezdőlap » Kárpátalja » Nézőpont » Orosz Ildikó beszéde a Terror Háza Múzeumnál tartott központi ünnepségen

Orosz Ildikó beszéde a Terror Háza Múzeumnál tartott központi ünnepségen

Tisztelt Miniszterelnök Úr, Egyházi és világi méltóságok, tisztelt ünneplő közösség!

Itt állok megilletődötten, mint egy elsős, aki először lépi át az iskola küszöbét. Én, aki 1956-ban még meg sem születtem, életemben messze nem tettem annyit a nemzetért, mint az 1956-osok, méltatlan vagyok arra, hogy beszédet mondjak. A 62 évvel ezelőtti fiataloknak volt merszük szembe menni a világ egyik legnagyobb hatalmával, azért, hogy az utánuk következő magyar generációknak legyen esélye egy emberhez méltóbb, szabadabb életre. Tették ezt azért, mert úgy érezték, hogy a kommunizmus élhetetlen, nem vezet sehova. Nem csak magukért cselekedtek, hanem a magyar nemzet jövőjéért: önökért, és értünk is. Nekik köszönhető, hogy ma itt lehetek, mert ők kezdték el lebontani a kommunista világot Európában. Személyemben a kárpátaljai magyarokat, a kárpátaljai ’56-osokat lássák, és hallják annak a magyar közösségnek üzenetét, amely az 1944-es szovjet megszállásig nem létezett. E régió, Trianon után a Felvidék részeként Csehszlovákiához tartozott. Egy szovjet-csehszlovák paktumnak köszönhetőn egyszer csak az ott élők a Szovjetunióban ébredtek. Életük az új országban úgy kezdődött, hogy a férfiakat „málenykij robotra” a szibériai lágerekbe hurcoltak, majd sor került az értelmiségre, a református, római katolikus, görögkatolikus papokra, a kulákká nyilvánított földművesekre, az asszonyokra, akik kiálltuk igazukért. Munkácson egy sebtében összehozott néptanács dekrétuma kimondta, hogy a magyarok és a németek az ukrán nép örökös ellenségei. Ezért az ellenség gyermekeit, így a magyar fiúkat évekig nem sorozták be a kötelező katonai szolgálatra, hanem lágerközeli körülmények között, háromévi munkára vitték a dombászi szénbányákba. Aki nem ment el vagy hazaszökött, elítélték. Hogy megmaradtunk, csupán az Isteni gondviselésnek köszönhető, mert a Sztálinnak tulajdonított mondás szerint a magyar kérdés csak vagon kérdés volt.

Tehát 1956-ban minden kárpátaljainak volt tapasztalata a szovjet rendszerről, annak működéséről, de a szívük a nemzettel egyszerre, együtt dobbant, és mindenki szorongva követte az eseményeket. Tették a dolgukat, ki-ki a maga módján, ahogy lehetett: volt, aki megpróbált átszökni a határon, hogy csatlakozzon, alakultak csoportok, amelyek röplapokat terjesztettek, falra írva informálták a lakosságot, felszólították a szovjeteket, hagyják el Magyarországot. Aggódva figyeltek, és üzenni próbáltak október végén, amikor csak jöttek és jöttek a szovjet tankok a falvainkon át.

De hol voltak akkor azok felmenői, aki ma Magyarországot oroszbérenc jelzőkkel illetik? Nagy részük éppen helyeselt és egyetértett a szovjet csapatok rendcsinálásával.
Mikor búcsút mondhatott Magyarország a szovjet megszállásnak, mi, kárpátaljaiak naivan azt gondoltuk, hogy új világ jön. Hamar rá kellett ébrednünk, hogy az Európán eluralkodó betegség tüneteit kezelték csupán, de a kór még mélyen a szervezetében maradt. A huszadik század kommunista-fasiszta hatalomgyakorlási eszközei napjainkban is kísértenek, különösen Ukrajnában.

Minket, kárpátaljai magyarokat akarnak bűnbaknak kikiáltani az ország gazdasági, politikai csődközeli helyzetéért, mi kerültünk a célkeresztbe. Az utóbbi években rendszeressé vált, hogy a televíziós csatornák a kárpátaljai magyarokat becsmérlő műsorokkal félrevezetik a közvéleményt. Történelmi emlékhelyeinket, emléktábláinkat megrongálják, történelmünket átírják. Tudományos konferencián a magyar közösséget debilnek minősíti és a kutyákhoz hasonlítja egy professzor asszony. A KMKSZ székházát felrobbantják. A városokban fáklyás meneteket szerveznek arcukat eltakaró fiatalok, és azt skandálják, hogy „Késhegyre a magyarokat!” Az események emlékeztetnek a 100–150 évvel ezelőtti zsidók elleni tüntetésekre. Legutóbb a kettős állampolgárok személyes adatait tették ki egy „halállistának” tartott honlapra. A parlament honlapján pedig aláírásokat gyűjtenek azért, hogy tűzzék napirendre a kitelepítésünket.

Nem tiltakoztak érdekünkben a világon sehol, Magyarország kivételével, nem tüntettek mellettünk. A világ és annak szócsövei, a máskor oly hangos, érdekvédő civil szervezetek, a kisebbségi, személyiségi és egyéni jogok védőharcosai mintha nem hallanák, nem látnák, mi történik, ingerküszöbüket nem éri el.

Vajon így viselkedett volna a világ, ha ez más országban történik, ahol más kisebbség megfélemlítésére irányuló hasonló események zajlanak, vagy, ha ez Magyarországon zajlik? Biztos, hogy nem!

Egyedül Magyarország áll ki mellettünk. Köszönjük Magyarország!

Az ellenünk irányuló provokációk megsokszorozódtak. Az ukrán törvényhozás olyan oktatási törvényt fogadott el, amely ellentmond az Ukrán Alkotmánynak, a korábban elfogadott törvényeknek, a ratifikált nemzetközi és kétoldalú egyezményeknek, így az 1992-ben kötött ukrán-magyar együttműködési szerződésnek. Ebben Magyarország elismeri Ukrajna határait, Ukrajna garantálja a területén élő magyar kisebbség szerzett jogainak biztosítását és bővítését. Az új oktatási törvénnyel megszegték az egyezményt: súlyosan szűkítették jogainkat, ezért ezt a lépést akár úgy is értelmezhetjük, hogy politikailag felmondták a két ország szerződését. A kisebbségi jogfosztást még fokozzák, mert az első olvasatban elfogadott nyelvtörvény szinte szájzárat rendel el a nem ukrán ajkúak számára.

A legújabb vád ellenünk a szeparatizmus. Ennek kapcsán vegzálnak órák hosszat embereket a határon, többször is szétszedik járműveiket, megmotozzák őket. Mindent elkövetnek, hogy elmenjünk, itt hagyjuk szülőföldünket.

Mi maradunk, mert otthon vagyunk, és ott akarunk élni, dolgozni, boldogulni, ahol őseink nyugszanak. Innen üzenem mindenkinek, aki nem érti: mi őshonosok vagyunk e vidéken, mint az indiánok Amerikában, és a nemzetközi normáknak megfelelő védelmet kérünk magunknak és kultúránknak.

Örülnénk, ha az ukrán állam megfelelően gondoskodna rólunk és a régióról, ha nem szorulnánk a magyar állam támogatására. Adófizető ukrán állampolgárokként alig kapunk valamit kultúránk fenntartására, sokszor még azt sem, ami járna, viszont a szülőföldi megmaradásunkat segítő mindenfajta támogatásban a szeparatizmust látják, ha Magyarországról jön. Holott ezek a juttatások az országot gazdagítják. Minden kopijka hivatalos adózás alá esik, így többszörösen megtérül az állam számára, kiterjed az ukrán lakosságra is, elég, ha a frontról hazatért katonák magyarországi gyógykezelésére, gyermekeik üdültetésére gondolunk. A támogatások hiányában Kárpátalja már régen csődbe ment volna, főleg a magyar vidékek. Beregszász városának a legnagyobb adófizetője a Rákóczi-főiskola, amit csak a magyar állam támogat, az ukrán államtól egy fillért nem kapunk, csak rendszeres ellenőrzést és gyakori átvilágítást.

Köszönjük, hogy cselekvő testvéri szeretettel osztoznak sorsunkban!

Mi, kárpátaljai magyarok nem akarunk többet, mint amire minden ember vágyik, hogy a családunk számára építhessünk egy többé-kevésbé kiszámítható jövőt olyan közegben, ahol biztonságban érezhetjük magunkat. Ehhez elsősorban stabil politikai és jogi környezet szükséges, ahol a megtermelt javakból és az általunk is fizetett adókból nem az egyenlő és egyenlőbb elv szerint részesülnek, hanem arányosan.

Mi, kárpátaljai magyarok nagyon hálásak vagyunk a magyar kormánynak a gazdasági, szociális, kulturális segítségért és a politikai kiállásért, amely olyan őszinte, tiszta, nemes, mint az ’56-os ifjak küzdelme volt.

Ez a hév vigye tovább a nemzetet itthon és otthon!

Kívánjuk, hogy a magyar állam mindig olyan erőben legyen, úgy és olyan ütemben fejlődjön, ahogy most! Széchenyi mondta: „Isten embernek soha nem segít közvetlen, de mindig csak közvetve, esze, tudománya, szorgalma által (…) A nemzet nagysága és boldogsága mindig csak magában a nemzetben rejtezik.”
Isten áldd meg a magyart, hogy a nemzet meglelje boldogságát, vissza nyerje nagyságát!!!

Köszönöm, hogy meghallgattak.

Egy hozzászólás

Szólj hozzá!

Read previous post:
Szijjártó: Magyarország egy kisebbségvédelmi egyezmény megkötését javasolta Ukrajnának

Magyarország egy kisebbségvédelmi egyezmény megkötését javasolta Ukrajnának - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán az MTI-vel Varsóban, ahol ukrán...

Close