Pompeo együttműködésre szólított fel a katasztrófa okainak kivizsgálásához

Teljeskörű együttműködésre szólított fel az ukrán légitársaság gépe katasztrófájának, illetve okainak kivizsgálásában Mike Pompeo amerikai külügyminiszter.

Közleményében az amerikai diplomácia vezetője felajánlotta az Egyesült Államok segítségét is Ukrajnának. Mint fogalmazott: Washington „kész bárminemű segítségre”.

Az első amerikai kommentárok szerint Pompeo felhívása egyfajta figyelmeztetés Teheránnak is. Az iráni fővárosban szerdán felszállás után balesetet szenvedett Boeing-gépet ugyanis, egyes – elsősorban egy jordániai lap információira hivatkozó – amerikai sajtójelentések szerint az iráni légvédelem lőtte le tévedésből.

Az amerikaiak gyanakvását az is erősíti, hogy Teherán kijelentette: nem hajlandó kiadni a gép fekete dobozait.

Ukrajna teheráni nagykövetsége ugyanakkor azt közölte, hogy az előzetes információk szerint hajtóműhiba okozta a katasztrófát, és jelenleg kizárható, hogy terrorcselekmény vagy rakétatámadás történt.

Az Ukraine International Airlines repülőgépe nem sokkal a teheráni Khomeini Imám repülőtérről történt felszállás után zuhant le, fedélzetén 167 utassal és a gép 9 fős személyzetével.

Az eddigi információk szerint a légi szerencsétlenségnek nincs túlélője.