Potápi: a kormány mindent megtesz azért, hogy erősítse a nemzetrészek közötti kapcsolatokat

A kormány mindent megtesz azért, hogy erősítse a nemzetrészek közötti kapcsolatokat, a nemzetpolitikát pedig elsősorban a fiatalokra lehet építeni – mondta Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a csütörtökön első ízben megrendezett Határtalanul! – Több mint turizmus címmel szervezett konferencián.

Hozzátette: száz évvel ezelőtt, az ország feldarabolásakor területének több mint kétharmadát elveszítette Magyarország, a nemzet egyharmada került a határokon túlra. Ezért a magyar kormánynak foglalkoznia kell azzal, hogy a határokon belül és kívül élő magyarok kapcsolatai erősödjenek, megerősödjenek – hangsúlyozta.

A Határtalanul! program keretében a 2019/2020-s tanévben csaknem 101 ezer iskolás ismerheti meg a Kárpát-medencét, akik 450 ezer vendégéjszakát töltenek a határon túli területeken – ismertette az államtitkár. Megjegyezte azt is: az évente 6 milliárd forint keretű program valóban több, mint turizmus, hiszen amellett, hogy hozzájárul a magyar-magyar kapcsolatok építéséhez, a személyes kapcsolatok létrejöttéhez, jelentősen segíti – főleg a turizmus területén – a határon túli magyar gazdaságok életben tartását, növekedését is.