vlagyimir putyin01

Putyin önálló államot szeretne Kelet-Ukrajnában?

Vlagyimir Putyin orosz államfő egy tévéinterjúban felszólította Ukrajna kormányát, hogy kezdjen tárgyalásokat a megszállt területek önállósításának kérdéséről.

„Azonnal lényegi és érdemi tárgyalásokra van szükség. Nem technikai kérdésekről, hanem a társadalom politikai szerveződéséről, Délkelet-Ukrajna államiságának kérdéséről kell tárgyalni, hogy biztosítsák az ott élő emberek törvényes érdekeit” – jelentette be az orosz elnök.
Ezen kívül megjegyezte, hogy az elfoglalt területeken abba kell hagyni a harcot, és azonnal el kell kezdeni az infrastruktúra újjáépítését.
Röviddel azután, hogy az államfő szavai napvilágra kerültek, Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő korrigálta az említett televíziós nyilatkozatáról megjelent vasárnapi sajtóértelmezéseket és leszögezte, Putyin nem a terület önálló államiságáról, hanem az Ukrajnán belüli állami berendezkedésről beszélt.
Anders Fogh Rasmussen, a NATO főtitkára korábban bejelentette, hogy a szövetség bővítené kelet-európai jelenlétét. Ezen kívül a NATO lépéseket tenne Ukrajna biztonságának megerősítése érdekében, támogatná az országot fegyveres erőinek korszerűsítésében, valamint segítene az Oroszország felől érkező fenyegetések visszaszorításában
Az EU nem zárta ki a további szankciókat Oroszországgal szemben, amit Putyin provokációnak minősített és Ukrajna lerohanásával fenyegetőzött az Európai Bizottság elnökével, José Manuel Barrosóval folytatott beszélgetésében – adta hírül az MTI.
Szerinte az EU-nak nem kellene őt provokálnia az uniós szankciók kiterjesztésével. Az egyik legnagyobb ütőkártyaként a gázcsap elzárását említi meg az orosz államfő. Matthew Bryza, a tallinni Védelmi Tanulmányok Nemzetközi Központjának igazgatója, az Egyesült Államok korábbi azerbajdzsáni nagykövete szerint nem szabad bedőlni Putyin blöffjének, mert az orosz elnök nem fogja elzárni a gázcsapokat. Úgy véli, hogy Oroszország az, aki nem engedheti meg magának, hogy beváltsa fenyegetését.