Sebastian Kurz: Néhány nap múlva stabil és cselekvőképes kormánya lesz Ausztriának

„Néhány nap múlva stabil és cselekvőképes kormánya lesz Ausztriának” – jelentette ki Sebastian Kurz, a konzervatív Osztrák Néppárt elnöke, miután Werner Koglerrel, a Zöldek listavezetőjével közösen csütörtök délután bemutatták a 300 oldalas kormányprogramot.

„Olyan kormányra van szükség, amelyik képes arra, hogy erősítse az ország pozícióját” – mondta Kurz. Arról is beszélt: „fontos, hogy mindenkinek legyen munkahelye, csökkenjenek az adóterhek, az emberek, akik egy életen át keményen dolgoztak, megéljenek”.

A politikus hangsúlyozta azt is, hogy a nemzetközi kihívások korát éljük, példaként említette a Nyugat-és Kelet-Európa közötti feszültséget és a Brexitet. Fontos feladatnak nevezte bevezetőjében az illegális bevándorlás elleni harcot, az osztrákok identitásának megőrzését, a lakosság biztonságának garantálását, valamint a klímaváltozás elleni küzdelmet is.

A kormánykoalíciós tárgyalássorozatról azt mondta: „nem volt egyszerű”, mivel két nagyon eltérő párt programját kellett egyesíteni. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy „nagyon jó eredmény” született, mivel a Néppárt, illetve a Zöldek programjából is a legjobb törekvéseket egyesítették, így főbb választási ígéreteiket mindketten megtartották. Kurz öt területet emelt ki a kormányprogramból: szerepel benne az adóterhek, köztük a személyi jövedelemadó további csökkentése, a családi adókedvezmény gyermekenként 1.500-ról 1.700 euróra történő emelése.

Szívügyének nevezte Kurz a következetes migrációs politikát; a kormányprogramban helyet kapott többek között a külső határok védelme; ezzel együtt csökkenteni kívánják az okokat, amelyek arra késztetik az embereket, hogy elhagyják hazájukat, és helyben, hazájukban kívánnak segítséget nyújtani nekik. Ausztriában pedig a tervek szerint központokat hoznak majd létre azok számára, akik nem kaptak menedékjogot, és el kell hagyniuk Ausztriát, és a védelmi őrizetet is bevezetik majd. Kiemelt szerepet kap a kormányprogramban a politikai iszlám elleni harc is. A muszlim lányok számára 14 éves korig kiterjesztik majd a fejkendő-viselési tilalmat, hogy ezáltal is egyenlő esélyekkel vegyenek részt az oktatásban.

A biztonság is hangsúlyos helyet kapott a programban, ennek érdekében növelik majd a rendőrség létszámát, és fontos feladatnak nevezte Kurz a szövetségi hadsereg alkalmasságának növelését is.

Az oktatás feladata lesz a német nyelvoktatás a migrációs hátterű diákok számára, de digitális osztálytermeket is létrehoznak majd. A Zöldek által kezdeményezett klímaváltozás elleni harc hangsúlyosan szerepel a kormányprogramban, amely előirányozza, hogy Ausztriának 2040-ig karbonsemlegessé kell válnia

Werner Kogler kiemelte: a Zöldek a kormánykoalícióban való együttműködéssel példát mutatnak Európának. Hozzátette: egyben egy egész Európa számára folytatott kísérletről van szó, azonban érdemes vállalni a kockázatot – tette hozzá. Arról is beszélt: nem volt könnyű a tárgyalássorozat, hiszen a konzervatív ÖVP-t és a Zöldeket más-más programok miatt választották, ugyanakkor „ésszerű és szükséges koalíció” jöhet létre” – szögezte le.