„Soros-szervezetek” buktathatták meg az ukrán elnököt

Hangfelvétel bizonyítja, hogy Soros-szervezetek állnak az ukrajnai Majdan-forradalom, vagyis Viktor Janukovics korábbi ukrán államfő megbuktatása mögött – közli hétfői számában a Magyar Idők.

A lap birtokába került felvételen Jehven Bisztrickij, Soros György ukrajnai megbízottja, „helytartója”, az ukrajnai Nyílt Társadalom Alapítványok (OSF) volt vezetője arról beszél, hogy az általuk pénzelt úgynevezett civil szervezetek buktatták meg az ukrán elnököt.

A Bayer Zsolt által jegyzett cikk szerint a Nyílt Társadalom Alapítványok alakították úgy az előfeltételeket, hogy a változás bekövetkezzen.

„Tudod, sokat tettünk az ellenállás előfeltételeinek terén” – fogalmaz a felvételen Bisztrickij.

Arra a kérdésre, hogy nekik köszönhető-e Viktor Janukovics eltávolítása, nyíltan igennel válaszol. Azt mondja: „igen, mi fejlesztjük a civil aktivizmust Ukrajnában”.

A lap szerint a Majdan-forradalmat megelőző években az ukrajnai OSF gyakran nyújtott bőkezű pénzügyi támogatást különböző helyi NGO-knak, amelyek az úgynevezett civil aktivizmust népszerűsítették Ukrajnában.

Az OSF aktivitásának célja nem volt más, mint a Sorossal szemben álló Viktor Janukovics kormányának elmozdításához szükséges előfeltételek megteremtése. A Majdan-forradalom eredménye pedig lehetőséget biztosított Sorosnak arra, hogy beavatkozzon az ukrán belpolitikába és érvényre jutassa a saját politikai elképzeléseit – olvasható a cikkben.

Ezek fő célja pedig a következő volt: teljes káoszba és anarchiába taszítani Ukrajnát és ebben a káoszban és anarchiában lefölözni a lehető legnagyobb hasznot – értékel Bayer Zsolt.

„A mai Ukrajna egyetlen néven nevezhető nemzeti és állami tevékenysége a megveszekedett és elmebeteg nacionalizmus, az orosz- és magyarellenesség, amelyet Soros Nyílt Társadalom Alapítványok hálózata és fizetett NGO-i nem hogy eltűrnek, de egyenesen támogatnak” – fogalmaz a szerző.