Stoltenberg: a NATO kapui nyitva állnak a csatlakozni szándékozó országok előtt

A NATO kapui továbbra is nyitva állnak a csatlakozni szándékozó országok előtt – emelte ki Jens Stoltenberg főtitkár az észak-atlanti szövetség pénteki külügyminiszteri találkozóját követően.

A katonai szervezet vezetője brüsszeli sajtóértekezletén kijelentette: a nyitott kapuk politikája történelmi siker, európaiak milliói számára hozott stabilitást, békét és virágzást, ezért a NATO ajtaja továbbra is nyitva marad.
Leszögezte: az esetleges csatlakozásról kizárólag a belépni vágyó ország, valamint a NATO huszonkilenc tagállama dönt, másnak nincs ebbe beleszólása vagy vétója. Megfigyelők szerint Stoltenberg ezzel egyértelműen Oroszországra utalt.
Mike Pompeo új amerikai külügyminiszter arról számolt be, hogy Donald Trump elnök még nem döntötte el, felmondja-e az iráni nukleáris megállapodást, ha azonban nem hajtanak végre jelentős változtatásokat a szerződésben, akkor valószínűleg ezt fogja tenni.

„Egyelőre nincsen döntés, folyik a munka, de nem valószínű az egyezmény fenntartása, amennyiben nem sikerül kiküszöbölni a hibákat” – hangsúlyozta.

Sajtótájékoztatóján a tárcavezető védelmi kiadásaik növelésére szólította fel az észak-atlanti szövetség azon tagországait, amelyek nem tesznek eleget a vállalt kötelezettségeiknek. Pompeo ennek kapcsán kifejezetten kiemelte Németországot. A NATO tagállamai 2014-ben vállalták, hogy tíz éven belül bruttó hazai termékük (GDP) legalább 2 százalékára emelik katonai költségvetésüket.

Mike Pompeo külügyminiszteri jelöltségét mindössze 12 órával az ülés megnyitása előtt hagyta jóvá az amerikai szenátus Washingtonban, ezt követően a CIA korábbi vezetője azonnal elindult Európába, és megérkezésekor „felbecsülhetetlen” értékűnek nevezte a szervezetet.

Bennfentes források szerint a szövetségesek ezt kedvező jelnek tekintik, különösen annak fényében, hogy a NATO külügyminiszteri ülését tavaly tavasszal korábbra kellett hozni, mert Pompeo elődje, Rex Tillerson azt közölte, hogy az eredeti időpontban más elfoglaltsága, oroszországi látogatása miatt nem tud részt venni a találkozón.

Boris Johnson, a brit diplomácia vezetője azt hangoztatta, hogy a NATO-nak megfelelő választ kell adnia az Oroszország jelentette hibrid fenyegetésre.

A mostani volt a NATO utolsó miniszteri szintű ülése a szervezet régi székházában, a júniusi védelmi miniszteri tanácskozást már az új központban tartják, ahova 51 év után költözik át a szövetség.