Szakértő: a spanyol kormány kemény lépésekre készülhet

Szerdán a spanyol kormány minden valószínűség szerint bejelenti, hogy kezdeményezi a szenátusban az alkotmány egyes cikkeinek az alkalmazását, amely a fegyveres erők bevetését, a rendkívüli állapot kihirdetését, a katalán autonómia felfüggesztését, a parlament és a katalán kormány feloszlatását is jelentheti egy-két héten belül – mondta Nagy Sándor Gyula Spanyolország-szakértő az m1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.

A Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető elemzőjét azzal kapcsolatban kérdezték, hogy Carles Puigdemont katalán elnök és a katalán parlament függetlenségpárti többségének képviselői aláírták kedd este Katalónia függetlenségi nyilatkozatát, de az elnök egyelőre felfüggesztette a nyilatkozat végrehajtását.

A szakértő szerint azzal, hogy kikiáltották a függetlenséget, de annak végrehajtását felfüggesztették, megpróbálják kizsarolni a spanyol kormánytól a tárgyalást. Erre azonban véleménye szerint nem fog sor kerülni, annyira távol áll egymástól a két fél álláspontja. Mint mondta, ha Mariano Rajoy spanyol miniszterelnök az elmúlt hat évben nem tárgyalt, nem akkor fog leülni, amikor nyilvánosan megzsarolták.

Amennyiben a spanyol kormány elfogatóparancsot ad ki a katalán vezetők ellen, Nagy Sándor Gyula nem tart kizártnak olyan civil engedetlenséget, tüntetéseket, élőláncot, amelyen akár százezren is részt vehetnek.

A szakértő elmondta azt is, bár sokszor kontraproduktívnak tűnik a spanyol kormány határozott fellépése a kérdésben, a jelenleg kormányzó konzervatív Néppárt (PP) szavazóit erősíti ez a fajta nagyon kemény kiállás a spanyol egység mellett.