Szakértő: enyhült a terroristaveszély, de nem szabad lekicsinyelni

Mostanában jóval kevesebb terrorcselekményt követnek el Európában, de a veszélyt nem szabad lekicsinyelni – mondta Gyarmati István biztonságpolitikai szakértő az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában.

A hatóságok erőfeszítéseinek és az enyhülő migrációs nyomásnak köszönhetően csökkent a terrorcselekmények száma, ráadásul nem is mindig migrációs hátterűek – tette hozzá. Ugyanakkor az Iszlám Államról szólva megjegyezte: nem kell újjászerveződnie, mert mint terrorszervezet folyamatosan működik, csak a területeit vesztette el.

Azzal kapcsolatban, hogy a hírek szerint az embercsempészek 4500 dollárért bárkit áthoznak Szíriából Európába, a szakember megjegyezte: ez az üzlet mindig is létezett és létezni is fog, amíg csak igény lesz rá, ám, ez nem gazdasági, hanem rendészeti, bűnüldözési probléma.

A menekültek önkéntes szétosztására vonatkozó máltai egyezményről szólva Gyarmati István arra hívta fel a figyelmet, hogy a megállapodás kizárólag az életveszélyben lévőkre, a tengerből kimentettekre vonatkozik. Az illegális bevándorlók visszatoloncolása azonban alig működik – jegyezte meg.