Szijjártó az ukrán helyzetről egyeztetett az EBESZ kisebbségi főbiztosával

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden fogadta Lamberto Zanniert, az EBESZ kisebbségi főbiztosát, a felek megvitatták az ukrán helyzetet – közölte a tárca az MTI-vel.

Mint írták, Szijjártó Péter megállapította, hogy Ukrajna továbbra sem hajtja végre a Velencei Bizottság ajánlásait és továbbra sem kezdte meg az előírt konzultációkat az ukrán oktatási törvény végrehajtásáról.
Úgy vélte, Ukrajnának ez a viselkedése súlyosan sérti a nemzetközi jogszabályokat és az Európai Unió által megfogalmazott elvárásokat.

Szijjártó Péter egyúttal köszönetet mondott, hogy Lamberto Zannier kiemelten foglalkozik ezzel a problémával.

A külgazdasági és külügyminiszter elfogadhatatlannak és rendkívül súlyos incidensnek nevezte, hogy egy hónapon belül kétszer is támadás érte a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) ungvári központi irodáját.

Mint mondta, Ukrajnában a szélsőséges erők és eszmék egyre több teret nyernek, Kárpátalján folyamatosan megfélemlítik a helyi magyarokat.

Szijjártó Péter azt is megismételte, hogy fontos az a magyar kezdeményezés, miszerint az EBESZ ukrajnai megfigyelő missziója hozzon létre állandó jelenlétet Kárpátalján.