Szijjártó: Folyamatosan napirenden van az ukrán kérdés

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az ENSZ közgyűlés előtt New Yorkból arról számolt be a Kossuth Rádió Ütköző című műsorában, hogy nem okozott meglepetést az ukrán döntés. Az elmúlt évben minden ukrán-magyar kétoldalú tárgyaláson a magyar kormány felhívta az ukránok figyelmét arra, hogy a készülő oktatási törvény tervezete súlyos jogokat sért.

Folyamatosan napirenden volt ez a kérdés – tette hozzá a külgazdasági és külügyminiszter. Ukrajna „hátba szúrást érő” módon vitte át a parlamenten ezt a törvényt. „Ezért várható volt, hogy aláírással fog végződni” – mondta.

Kihangsúlyozta, hogy Magyarország minden nemzetközi fórumon nyomást próbál gyakorolni, hiszen Ukrajna ezzel a lépéssel az 1992-ben aláírt közgyűlési nyilatkozatot is semmibe vette.

A kisebbségi jogok védelméről mond majd beszédet Szijjártó Péter pénteken az ENSZ közgyűlésén. Hiszen nem csak Magyarországon, hanem világszerte okoz problémákat a kérdés – mondta. Kijelentette, a kormány kötelessége megvédeni a magyar embereket, éljenek az ország határain belül, vagy akár azon túl.

Kitért arra is, hogy a küzdelemben nem vagyunk egyedül: a román, a görög és a bolgár külügyminiszterekkel közösen levélben kértük az Európa Tanács főtitkárát, illetve az EBESZ-t, hogy a Velencei Bizottság vizsgálja meg az ukrán oktatási törvény ügyét.