Kezdőlap » Kárpátalja » Nézőpont » Szijjártó Péter: megdöbbentő mélységekbe süllyedt az ukrán politika

Szijjártó Péter: megdöbbentő mélységekbe süllyedt az ukrán politika

Megdöbbentő mélységekbe süllyedt az ukrán politika Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint, aki csütörtökön a kérdésről egyeztet a NATO főtitkárhelyettesével és telefonon tájékoztatja az Egyesült Államok külügyminisztériumát.

A külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön egy budapesti sajtóeseményt követően hangsúlyozta, hogy a kárpátaljai magyarok továbbra is mindenben számíthatnak az anyaországra. Az ukrán döntéshozók – mint fogalmazott – “a legsötétebb diktatúrákat idéző javaslatokat” emlegetnek, amikor ukránok betelepítésével akarják Beregszász etnikai összetételét megváltoztatni és az ott élő magyarok arányát tovább csökkenteni.

A leginkább megdöbbentőnek azonban azt nevezte, hogy a szomszédos ország kormánya sem ezt nem ítélte el, sem az ellen nem tiltakozott, hogy az ukrán parlament honlapján közzétett petíció a kárpátaljai magyarok deportálását említi. A kijevi parlament összejátszik azokkal a szélsőségesekkel, akik nyilvánosságra hozták több száz kárpátaljai magyar adatait, hiszen a kettős állampolgárok azonosítása nyilvános adatbázisok alapján lehetetlen – fogalmazott. Szijjártó Péter közölte, hogy a kárpátaljaiakat érintő ukrán döntésekre nincs észszerű magyarázat, a helyi magyar kisebbség jogainak visszaszerzése érdekében a “nemzetközi politika minden eszközét” föl kell használni. A miniszter egyúttal elfogadhatatlannak nevezte a menekültek befogadásáról szóló LIBE-javaslatot, amely – tette hozzá – több tízmillió embert ösztönözhet Európa szomszédságában arra, hogy bármilyen úton bejussanak a kontinensre.

Az Európai Parlament “folyton azon mesterkedik, hogyan éleszthetné fel ismét a migrációs hullámot”, pedig világossá kéne tenni, hogy Európába csak legálisan lehet érkezni – tette hozzá. Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy minden menekült fogadásáról Európán kívül kell dönteni, mivel “a visszaküldési politika teljes kudarcot vallott”.

Forrás: mti.hu

Szólj hozzá!

Read previous post:
Közfürdőt nyitnának a beregszászi romatábor mellett

Közfürdőt nyitnának a beregszászi romatábor mellett.

Close