Szijjártó: remélhetőleg márciusban közelebb kerül a megoldás az ukrajnai kisebbségi jogok ügyében

Remélhetőleg az ukrán miniszterelnök-helyettes márciusi magyarországi látogatásakor sikerül közelebb kerülni a megállapodáshoz az ukrajnai kisebbségi jogok ügyében, ugyanis a jelenlegi helyzet elfogadhatatlan és súlyosan jogsértő – jelentette ki Szijjártó Péter csütörtökön az ENSZ Közgyűlésének plenáris ülésén.Felszólalásában a külgazdasági és külügyminiszter leszögezte: Magyarország abban érdekelt, hogy Ukrajna erős, fejlődő és demokratikus ország legyen, erre 150 ezer érve is van, hiszen ennyi magyar él Kárpátalján.

A magyar kormány mindig kiállt keleti szomszédja területi integritása, szuverenitása mellett, és tisztában van az ország előtt álló kihívások rendkívüli súlyosságával. Mindazonáltal azt nem fogadhatja el, hogy Kijev több ponton is megsérti kétoldalú, illetve nemzetközi jogi kötelezettségeit az elmúlt években elfogadott oktatási és nyelvhasználati törvényekkel – tette hozzá.