Kezdőlap » Kárpátalja » Nézőpont » Szili: az EP-nek fontosabbak az afrikai bevándorlók, mint az őshonos kisebbségek

Szili: az EP-nek fontosabbak az afrikai bevándorlók, mint az őshonos kisebbségek

A határon túli autonómiaügyekkel foglalkozó miniszterelnöki megbízott szerint az Európai Parlamentnek (EP) fontosabbak az afrikai bevándorlók alapvető jogai, mint az őshonos kisebbségeké, akik mintegy 60 millióan élnek az unió területén.

Szili Katalin csütörtökön az M1 aktuális csatornán azt mondta, hogy az EP márciusban határozatot fogadott el az afrikai származású emberek alapvető jogairól, amely munkahelyhez és lakáshoz jutást biztosít nekik. Ezzel szemben az itt született, őshonos kisebbségekre vonatkozóan nincs általános, az államoknak kötelezően betartandó szabályozás – tette hozzá.
Emlékeztetett arra, hogy Kalmár Ferenccel, a Külgazdasági és Külügyminisztérium szomszédságpolitikáért felelős miniszteri biztosával kidolgoztak egy ötpontos javaslatot. Ebben a többi közt szerepel, hogy az EU ismerje el: az állampolgárság nem jár együtt szükségszerűen a nemzethez tartozással, és hogy minden ország ismerje el a területén élő kisebbségeket államalkotó tényezőként – részletezte.
Beszélt arról is, hogy emellett a Székely Nemzeti Tanács európai polgári kezdeményezése is folyamatban van, amely azt célozza, hogy kohéziós politikájában az EU kezelje kiemelt figyelemmel a nemzeti kisebbségi régiókat. Tart az aláírásgyűjtés: ahhoz, hogy a kezdeményezés az Európai Bizottság elé kerüljön, jövő májusig legalább hét uniós tagországban legalább egymillió aláírást kell szerezni – tudatta. Szerinte ezek a kezdeményezések az európai szervezetek elé jutva az “autonómia előszobáját” jelenthetik.

Forrás: mti.hu

Szólj hozzá!

Read previous post:
Jelek, hogy túl sokat dolgozunk

Nagyon sokan érzik úgy, hogy a munka szinte az egész életüket felemészti. Azonban nemcsak a munkaórák számán múlik, hogy beszélhetünk-e...

Close