Szíria-Aszad: Győzött a damaszkuszi rezsim

„Kritikus pillanat” Aleppó elfoglalása, a damaszkuszi rezsim a győzelem útjára lépett – mondta vasárnap a francia médiumoknak Bassár el-Aszad szíriai elnök.

A kormányerők december 22-én jelentették be, hogy több év után sikerült elfoglalniuk Aleppó egészét.

“Ez kritikus pillanat a háborúban, és a győzelem útjára léptünk” – szögezte le a szíriai elnök, aki főleg Oroszország segítségének köszönheti, hogy sikerült megerősítenie saját pozícióját a szíriai polgárháborúban. ”De ezt nem tekintjük győzelemnek. A győzelem az lesz, ha minden terroristával leszámoltunk” – tette hozzá Aszad.

A szíriai rezsim minden, fegyveres harcot folytató ellenzéki csoportot terroristának tekint. A rengeteg civil áldozatról és a városok pusztulásával kapcsolatban azt mondta: “ezt az árat néha meg kell fizetni”.

“Természetesen nekünk, szíriaiaknak nagyon fáj látni országunk egy részének pusztulását, a vérfürdőt, de én még soha nem hallottam, hogy bármelyik háború jó lett volna. Minden háború rossz” – jelentette ki Bassár el-Aszad.

Szíriában december 30. óta tűzszünet van érvényben, melyet jobbára tiszteletben tartanak. Január végén várhatóan a kazah fővárosban, Asztanában tartanak majd tárgyalásokat a polgárháború politikai megoldásának lehetőségeiről.

A 2011 tavaszán kirobbant szíriai konfliktusban már több mint 310 ezer ember halt meg, és milliók veszítették el otthonukat, s kényszerültek menekülni.