Járóka Lívia: szükség van egy átfogó európai védelmi keretre!

Járóka Lívia, az Európai Parlament alelnöke ma nyitóbeszédet mondott az Európai Regionális Fórumon, amely a kisebbségek oktatásáról, nyelvéről és emberi jogairól szólt. A fórum szervezői az ENSZ kisebbségi kérdésekkel foglalkozó különleges előadója és a Tom Lantos Intézet voltak. Járóka Lívia beszédében kiemelte a Lisszaboni Szerződés és az Alapjogi Charta által biztosított jogokat és hangsúlyozta, hogy bár a Szerződés tíz évvel ezelőtt lépett hatályba, még mindig hiányzik egy közös átfogó európai keret a nemzeti és nyelvi kisebbségek védelméről.

Az EP alelnöke hangsúlyozta a Parlament legutóbbi állásfoglalásait a témában, valamint a hagyományos kisebbségekkel, nemzeti közösségekkel és a nyelvekkel foglalkozó Kisebbségi Munkacsoport munkáját, amely az Európai Parlament egyik legaktívabb csoportja. Járóka Lívia emlékeztetett a munkacsoport nyilatkozatára, amely felszólít egy átfogó és közös európai védelmi és felügyeleti rendszer létrehozására az európai őshonos nemzeti és nyelvi kisebbségek számára, valamint a témáért felelős biztosi poszt és egy tanácsadói testület létrehozására is. Az utóbbi az Európai Parlamentben foglalkozna a nemzeti és nyelvi kisebbségek kérdésével.

A néppárti képviselő beszédében kiemelte az új ukrán nyelvtörvényt, amely előírja az ukrán nyelv használatát a nyilvános helyeken, az üzleti tevékenységek során, a médiában, az oktatásban és a közintézményekben. Ezáltal a kisebbségi nyelvek használata kizárólag a magánéletre korlátozódik. „Világossá kell tennünk Ukrajna számára, hogy amennyiben komolyak az uniós integrációs törekvései, akkor tiszteletben kell tartania minden állampolgár jogát, mindenkit egyenlő bánásmódban kell részesítenie és teljesítenie kell nemzetközi kötelezettségeit”. Járóka Lívia emellett utalt a marosvásárhelyi közelmúltbeli eseményekre is, ahol pont a román uniós elnökség alatt történik a romatelepek felszámolása.

„A nemzeti és nyelvi kisebbségek az európai sokszínűség alapvető részét képezik. Az Európai Unió jelmondata az „Egység a sokféleségben” megköveteli, hogy valós változásokat érjünk el a nemzeti és nyelvi kisebbségek számára. Több olyan kezdeményezésre van szükségünk, mint a Minority Safepack, és mindent meg kell tennünk a kutatás, a politika és a gyakorlat közötti eltérések kiküszöbölésére” – tette hozzá Járóka. „A jogalkotás a történet egyik oldala, azonban a törvény gyenge marad annak megfelelő végrehajtása nélkül. Ehhez szükségünk van a tagállamok hajlandóságára, hogy cselekedjenek és alkalmazzák a jogszabályokat. Végül pedig szükségünk van a polgárokra, a kisebbségekre, hogy éljenek jogaikkal” – zárta felszólalását Járóka Lívia.

Háttér: Az ENSZ kisebbségi kérdésekkel foglalkozó fórumát az Emberi Jogi Tanács hozta létre, amely egy egyedülálló platform a nemzeti vagy etnikai, vallási és nyelvi kisebbségekkel kapcsolatos kérdésekben folytatott párbeszéd és együttműködés előmozdítására. Minden évben több száz résztvevő gyűlik össze minden régióból, a tagállamokból, a nemzeti emberi jogi intézményekből, a nem kormányzati szervezetekből, a tanárok, a szakértők és a kisebbségek képviselőiből. A mai fórum a Tom Lantos Intézettel közösen szervezett három regionális fórum egyike volt.

Brüsszel, 2019. május 6.