Kezdőlap » Kárpátalja » Nézőpont » Tényleg van-e új nyelvtörvény?

Tényleg van-e új nyelvtörvény?

Ukrajna Legfelsőbb Tanácsa október 4-én első olvasatban megszavazta az új nyelvtörvényt. A törvény legfontosabb jellemzőiről Csernicskó István nyelvész számol be a Hodinka Antal Nyelvészeti Kutatóközpont oldalán.

– Az ön kutatásainak egyik fő területe a nyelvpolitika. Mit jelent az, hogy első olvasatban fogadta el a kijevi parlament az új nyelvtörvényt?

– A törvény még korántsem hatályos. Az „első olvasatban” azt jelenti, hogy a parlament elé benyújtott, ott megfelelően regisztrált számos nyelvtörvény tervezete közül a jogalkotók a 2017. június 9-én regisztrált 5670-д számú tervezetet tekintik az új jogszabály végső szövegének kialakítása során alapnak, ehhez a változathoz lehet a későbbiekben módosító javaslatokat tenni, és ezt a tervezetet terjesztik majd valamikor a parlament plenáris ülése elé vitára, illetve szavazásra.

– Akkor tehát még nincs Ukrajnának új nyelvtörvénye?

– Hatályos jogszabály még nincs, de ez fontos lépés a hatalom számára az új nyelvtörvény felé vezető úton.

– Mit lehet tudni a tervezetről?

– A tervezet szövegével bárki megismerkedhet, az nyilvános, a parlament hivatalos honlapján megtekinthető. Mint említettem, több hasonló jogszabály tervezete állt hűvös halomban a képviselők előtt, s ez a dokumentum számunkra, az ukrajnai kisebbségi nyelvek beszélői számára nem a legrosszabb, de nem is a legjobb változat. Annak ellenére, hogy az előzetes híradások szerint az elnök mögött álló Petro Porosenko Blokk képviselői nem ezt, hanem egy másik tervezetet szerettek volna első olvasatban elfogadtatni, végül mégis a 5670-д tervezet lett a befutó. Ehhez az is kellett, hogy a kommunizmust építő szocialista rendszerre kísértetiesen emlékeztető nyomás nehezedett a parlamentre. Talán még sokan emlékeznek rá, hogy még a Szovjetunió fennállása idején volt szokásban az, hogy egy-egy politikai döntés indoklásában az szerepelt, hogy a nép igényeihez igazodva a jóságos hatalom ilyen vagy olyan határozatot fogadott el. Nos, a megszavazott tervezet mögé is számos társadalmi szervezet sorakozott fel, melyek között nyelvművelő egyesületektől jótékonysági alapítványokon át a kelet-ukrajnai veteránok szervezetéig mindenféle akadt, de még egyes vezető ukrajnai egyetemek tudományos szenátusa is kifejezte abbéli szándékát, hogy épp ezt a tervezetet kell elfogadni. Néhány napja már utcai performanszokban követelték folyamatosan „a nép nevében” társadalmi aktivisták kisebb-nagyobb csoportjai, hogy a képviselők mielőbb tűzzék napirendre a nyelvtörvény kérdését, és mindenképp ezt a bizonyos ezt a bizonyos 5670-д számmal ellátott tervezetet válasszák, és ez így volt a szavazás napján is.

Mi van a tervezet szövegében? Mit hoz számunkra ez az új törvény, ha majd hatályba lép?

– Hogy őszinte legyek, szinte mindegy, mi áll ebben a tervezetben. Egyrészt azért mindegy, mert a lényege – mint ahogyan az összes többi, a parlament elé került tervezetnek is – az, hogy az alkotmánybíróság által idén februárban hatályon kívül helyezett 2012-es nyelvtörvényhez képest, de még az 1989-es nyelvtörvényben foglaltakhoz mérve is jelentősen kiterjeszti az ukrán mint államnyelv használati körét, és ezzel egyben visszanyesi a kisebbségi nyelvek, köztük a magyar nyelv használatára vonatkozó jogokat. Másrészt azért nem igazán fontos, mi áll most a szövegben, mert a jogalkotói szándék világos: az ukrán nyelv teljes körű uralmának biztosítása a társadalmi, politikai, kulturális és gazdasági élet minden területén, de az eddigi tapasztalatok alapján könnyen lehet, hogy a végül hatályba lépő törvény végső szövege nagyon nagy mértékben eltér majd a jelenlegi változattól. Tavaly szeptemberben közelről láthattuk az oktatási törvény 7. cikkelye kapcsán is: az első olvasatban elfogadott, de még a parlament elé végül második olvasatban beterjesztett szöveg is más volt, mint amit végül a képviselők megszavaztak.

– Akkor a tervezet tartalmáról nem is érdemes beszélnünk?

– Maga a hatalom alakítja úgy a tervezetről szóló diskurzust, hogy kiemeli, milyen fontos lépést tettek előre az ukrán nyelv helyzetének megerősítése és ezzel a nemzeti érdekek védelme irányába, ugyanakkor folyamatosan hangsúlyozzák azt is, hogy a tervezet címe is mutatja: ez nem befolyásolja a kisebbségi nyelvek helyzetét, hiszen a címe Закон України „Про забезпечення функціонування української мови як державної”, azaz: Ukrajna törvénye az ukrán mint államnyelv funkcionálásának biztosításáról. Az ígéretek szerint a nemzeti kisebbségek nyelveiről majd külön jogszabály készül. Persze ez az érvelés álságos, hiszen már azzal, hogy ez a tervezet gyakorlatilag minden nyilvános helyzetben előírja az államnyelv használatát, s gyakran kizárólagos használatát, egy a kisebbségi nyelvekről szóló jogszabály ezt nem írhatja felül. Mint ahogyan jól látszik az is, mennyire félrevezető a törvény mellett kampányolóknak az az állítása is, hogy nagyon gyorsan szükség van erre az új törvényre, mert a 2012-es nyelvtörvény hatályon kívül helyezése után jogi vákuum, nagy bizonytalanság alakult ki a nyelvhasználat szabályozása területén. Ha ugyanis annyira fontos szempont ennek a valóban fennálló bizonytalan jogi helyzetnek a feloldása, akkor felvetődik a kérdés: miért csak az államnyelv használatáról akarnak gyorsan törvényt elfogadni, s miért nem készült el a kisebbségi nyelvek használati körét meghatározó törvény tervezete is? Nyilván azért nincs ilyen tervezet, mert abban Ukrajna nemzetközi kötelezettségvállalásai miatt mégsem lehet azt írni, hogy a nemzeti kisebbségek képviselői otthon, a négy fal között azon a nyelven veszekedhetnek az anyósukkal, becézhetik házastársukat, nevelhetik a gyerekeiket, amilyen nyelven csak akarják, de ha bármilyen kapcsolatba lépnek az állammal vagy az önkormányzatokkal, vagy ha kilépnek a nyilvánosság elé, akkor kötelezően ukránul kell megszólalniuk. Ha azonban ez olyan tervezet is a sajtó elé kerül a kampány során, amely bármiféle jogokat adna a kisebbségeknek, azt a szélsőséges, mesterségesen feltüzelt „patrióták” nem fogadnák pozitívan. A szélsőségesek ugyanis még 5670-д számú, október 4-én megszavazott tervezetet is kevésnek tartják, mint ahogyan az oktatási törvény 7. cikkelyét is túlságosan megengedőnek minősítik, mert az óvodában és az 1–4. osztályban engedélyezi a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatást. De ha a nyelvtörvénytervezet tartalmáról szeretnének megtudni valamit, akkor egyetlen dolgot kiemelnék a szövegből, mégpedig a 17. cikkelyt, amely „Az államnyelv az oktatásban” címet viseli. Ha összevetjük az oktatási törvény 7. cikkelyével ezt a szöveget, láthatjuk, hogy az nagyon régen, 1992-ben elfogadott, s ma már elavult kisebbségi törvényre, illetve a ma még nem létező, az általános középfokú oktatásról szóló jogszabályra hivatkozik. Nincs átgondolt jogalkotó koncepció a törvény mögött, az kizárólag a felfokozott nemzeti érzelmű potenciális választók igényeit akarja kielégíteni. Ahogyan az oktatási törvény 7. cikkelyét sem képes végrehajtani teljes egészében a kormányzat, mert nincsenek meg hozzá sem a szakmai, sem a tárgyi, sem a személyi, sem pedig a pénzügyi feltételek, ebben a tervezetben is sok végrehajthatatlan, nyelvészetileg és jogilag abszurd dolog van kodifikálva.

– Például?

– Nézzük például a 4. cikkelyt, amely előírja, hogy minden ukrán állampolgárnak kötelessége beszélnie az államnyelvet, és az állam ehhez megteremti az államnyelv elsajátításához szükséges feltételeket az óvodától az egyetemig terjedő oktatási intézményhálózat révén. Azok számára pedig, akik már kikerültek az iskolapadból, s korábban nem volt lehetőségük az ukrán megtanulására, az állam lehetőséget teremt a nyelvtanulásra. Nos, ha lett volna erre, mármint az államnyelv oktatásához szükséges alapvető feltételek biztosítására valódi politikai szándék, akkor 1991 óta, de akárcsak a mostani hatalom regnálása, tehát 2014 óta ezt már megtehették volna, de ez elmaradt. Az oktatási törvény 7. cikkelyében a hatalom nem az ukrán nyelv oktatásának hatékonyságát akarja emelni, nem a módszereit kívánja korszerűsíteni, hanem az oktatás nyelvét változtatja ukránra, s a nyelvtörvény tervezete is ezt az utat választja. De az sem realitás, hogy ha a törvény hatályba lép, majd mindenki fejvesztve rohan, hogy eleget tegyen törvényi kötelezettségének, és megtanuljon ukránul. Mi van, ha nem teszi meg? Ukrajnában jelenleg is törvény írja elő, hogy az állami hivatalnokoknak, köztisztviselőknek ismerniük kell az államnyelvet. Nos, nem egy olyan magas rangú állami hivatalnok van, akik már a most hatályos jogszabályoknak sem felelnek meg. Arszen Avakov, az ukrán belügyminisztere az egyik példa erre a sok közül.

– Mikor lesz ebből a most első olvasatban megszavazott szövegből hatályos törvény?

– Nem tudom, s azt hiszem, erre a kérdésre senki sem tud válaszolni. A választási kampány gyakorlatilag már folyik Ukrajnában, s a nyelvi kérdés ebben az országban a függetlenség elnyerése óta minden egyes választási kampányban központi szerepet játszik (bővebben erről a témáról lásd itt), nem meglepő, hogy ez most is így van. Ha a kampány úgy alakul, hogy szükség lesz arra, hogy még az elnökválasztás előtt szavazzon a nyelvtörvényről a parlament, és a nagy politikai sakkjátszmák erős szereplői meg tudják teremteni az elfogadásához a szükséges többséget, akár nagyon gyorsan hatályos jogszabály lehet belőle. De ha más lesz a szituáció, akkor az is elképzelhető, hogy a sajtóban napirenden tartják ugyan a kérdést, hiszen a nyelv ügyével hatni lehet az emberek érzelmeire, s ezzel mozgósítani lehet a választókat, ám belátható időn belül nem kerül sor végszavazásra. Látni kell ugyanis, hogy ez a hajcihő nem az ukrán mint államnyelv megerősítéséről vagy támogatásáról szól, hanem része egy nagyobb, a politikai hatalom megtartására, illetve megszerzésére irányuló küzdelemnek.

-hai-

Forrás: hodinkaintezet.uz.ua

Szólj hozzá!

Read previous post:
Megemlékezés a podheringi emlékműnél

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RFKMF)  Történelem- és Társadalomtudományi Tanszék tanárai és diákjai megemlékezésen vettek részt szeptember 29-én.

Close