Ukrajna csatlakozik az Oroszország elleni nemzetközi jogi eljáráshoz

Petro Porosenko ukrán elnök utasította pénteken a kijevi külügyminisztériumot: haladéktalanul tegyen javaslatokat arra vonatkozóan, miként csatlakozhat Ukrajna a holland és az ausztrál kormány által indítandó nemzetközi jogi eljáráshoz, amely Oroszország felelősségét fogja vizsgálni a malajziai utasszállító repülőgép négy évvel ezelőtti tragédiájával összefüggésben.

A holland és az ausztrál kormány pénteken bejelentette, hogy Oroszországot közvetlen felelősség terheli az Ukrajna szakadár ellenőrzés alatti keleti részében 2014. július 17-én lelőtt gép katasztrófájáért. A két ország az előző nap nyilvánosságra hozott nemzetközi nyomozati szakvélemény alapján jogi lépéseket tesz a felelősség megállapítására.
Hollandia és Ausztrália döntése „szervesen kiegészíti” azt keresetet, amelyet Ukrajna indított az ENSZ-bíróságon Oroszország ellen a terrorizmus támogatásának tilalmáról szóló egyezmény megszegése miatt – vélekedett a Facebook közösségi oldalon közzétett bejegyzésében Porosenko elnök.
Az államfő szerint ez egy rendkívüli fontosságú lépés azon az úton, amely elvezethet ahhoz, hogy Oroszországot jogilag felelősségre vonják nemzetközi kötelezettségei sorozatos megsértéséért.
Porosenko felhívta egyúttal az egész civilizált világot, hogy csatlakozzon azokhoz az erőfeszítésekhez, amelyek az utasszállító lelövésében szerepet játszók felelősségre vonására irányulnak, miként azt előírja az ENSZ Biztonsági Tanácsának 2014. július 21-i, 2166-os számú határozata.
A malajziai légitársaság gépének lezuhanásának körülményeit vizsgáló nemzetközi nyomozócsoport – amelynek tagjai ausztrál, holland, belga, maláj és ukrán szakértők – csütörtökön kiegészítő bizonyítékokat tártak a nyilvánosság elé, amelyek alátámasztják azt, hogy Oroszország kulcsszerepet játszott az MH17-es járat katasztrófájában – elékeztetett az ukrán UNIAN hírügynökség. A vizsgálócsoport arra a következtetésre jutott hogy a Buk típusú légvédelmi rakétarendszer, amellyel lelőtték a gépet, az oroszországi Kurszkban állomásozó 53. légvédelmi dandárhoz tartozott, és Oroszországból szállították át Ukrajna Moszkva-barát szakadárok által megszállt keleti részébe.