Ukrajna már nem éri be a „kárpátaljai” biztos tisztségének átkeresztelésével

Ukrajnának nemcsak a „kárpátaljai” biztos tisztségének megnevezése fontos, hanem a hatásköre is – hangsúlyozta Ivanna Klimpus-Cincadze európai és euro-atlanti integrációért felelő ukrán miniszterelnök-helyettes szeptember 13-án az Interfax-Ukrajina hírügynökségnek az Ukrajna euro-atlanti integrációjának koordinációjával foglalkozó bizottság kijevi ülése után. Korábban az ukrán Külügyminisztérium jegyzékben követelte Magyarországtól, hogy módosítsa a Kárpátalja fejlesztéséért és a Kárpát-medencei óvodafejlesztési programért felelős miniszteri biztosi tisztség megnevezését, azzal fenyegetőzve, hogy ellenkező esetben megtiltja a biztosnak a beutazást az országba.

„Örülök, hogy voltak arra utaló jelzések, hogy meghallottak bennünket. Egyelőre nem láttam a biztos tisztségének új megnevezését. Szeretném felhívni a figyelmet, hogy nekünk nemcsak a tisztség megnevezése fontos, hanem a számára meghatározott hatáskörök komplexuma is” – jelentette ki a miniszterelnök-helyettes.

Szerinte Ukrajna pontosan megfogalmazott feladatokat tűz maga elé, védi nemzeti és állami érdekeit, beleértve a nemzeti kisebbségek érdekeit is. Ebben az összefüggésben az ország készen áll arra, hogy fellépjen az Ukrajna–NATO-bizottság üléseinek Magyarország általi blokkolása ellen – fűzte hozzá.

„A magunk részéről beszélni fogunk Magyarországgal és a Szövetség valamennyi tagországával annak érdekében, hogy bizonyítsuk az álláspontunkat. Tisztában vagyunk az érveinkkel és a Szövetség más országainak álláspontjával” – tette hozzá Klimpus-Cincadze.

Közölte azt is, Ukrajna továbbra is eleget tesz kötelezettségeinek, köztük Az Oktatásról című törvény nyelvi normáinak végrehajtása kapcsán.

Budapest korábban jelezte, „a magyar kormánynak Kárpátalja fejlődése a fontos, és nyilvánvaló, hogy ehhez magyar költségvetési forrásra van szükség, amit Magyarország biztosít. Az ukrán kormány azonban nehezen érthető és sajnálatos módon minden lehetséges eszközzel akadályozza ennek a forrásnak az eljuttatását, most éppen Grezsa István titulusába kötöttek bele. Ha annak, hogy továbbra is segíteni tudjuk Kárpátalját, az az ára, hogy változtatunk a miniszteri biztos titulusán, akkor ezt megtesszük.”

(interfax.com.ua/Kárpátalja)