Ukrán légi társaság: nem kételkedtünk a személyzet vétlenségében

A MAU ukrán légitársaság nem kételkedett abban, hogy az Iránban lezuhant járatuknak a személyzete, sem gépük műszaki állapota nem lehetett felelős a tragédiáért – közölte Jevhenyij Dihne, a vállalat elnöke szombaton a Facebookon.

„Egy másodpercig nem kételkedtünk abban, hogy legénységünk és repülőgépünk nem okozhatta ezt a hátborzongató, szörnyű repülőgép-katasztrófát. Köszönet mindenkinek, aki gondolkodott és elemzett, és osztotta ezt (a véleményt) velünk. Ez nagyon fontos számunkra. Ők voltak a legjobb fiaink és lányaink. A legjobbak” – írta Dihne bejegyzésében.

A MAU – teljes nevén Ukrajna Nemzetközi Légitársasága – ezt annak nyomán tette közzé, hogy szombaton Irán beismerte: légvédelme tévedésből lelőtte az ukrán utasszállító gépet szerdán Teheránnál. A tragédiában 167 utas és a gép 9 fős ukrán személyzete vesztette életét. Még két utas volt ukrán állampolgárságú, a többiek további hat ország állampolgárai: irániak, kanadaiak, svédek, afgánok, németek és britek.

Később a MAU elnöke Ihor Szosznovszkij repülési műveleti alelnökkel közösen Kijevben tartott sajtótájékoztatóján leszögezte: a gép nem tért el az útvonalától. Korábban az iráni állami hadsereg közleményében azt állította, hogy az ukrán utasszállító a Forradalmi Gárda elitalakulat egyik „kényes katonai központja” felé fordult, emiatt ellenséges gépnek nézték.

Elmondták, hogy a gép megkapta a diszpécserektől a felszállási engedélyt, minden rendben zajlott. A diszpécser megadta a pilótának az útirányt, a kapitány megerősítette a végrehajtást, ezt követően megszakadt a gép és az irányítók között a kapcsolat. Dihne hangsúlyozta,hogy a gép pilótája szigorúan követte a diszpécser utasításait. Szosznovszkij a Flightradar24 repülőgép radar által rögzített képeit bemutatva demonstrálta, hogy a gép egyenesen haladt.
A járat késéssel történt felszállását Dihne azzal magyarázta, hogy túl sok volt a poggyász, ki kellett belőle rakodniuk.

Ivan Bakanov, az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) főnöke szombati reagálásában kijelentette: az iráni beismerés alátámasztotta az SZBU-nak azt az alapfeltevését, hogy minden bizonnyal emberi hiba okozta a gép tragédiáját.
„Az emberi tényezőt tekintettük a katasztrófa alapvető okának, konkrétan a légvédelmi rakétarendszer kézi és nem automatikus üzemmódban történő működtetését, miként erről korában már több szakértő is beszélt. Tegnap, az SZBU különleges munkacsoportjának ülésén a szükséges adatok birtokában két változat mellett állapodtunk meg: az egyik a repülőgép ütközése rakétával, a másik pedig egy lehetséges terrortámadás. Ma az iráni oldal megerősítette az első verziót” – fejtette ki Bakanov.

Közben Olekszij Honcsaruk miniszterelnök a Facebookon közölte: az Iránban tartózkodó ukrán szakértők folytatják a munkájukat, tovább kutatnak a gép becsapódásának helyszínén tárgyi bizonyítékok után az eset részletes kivizsgálásának elvégzése, a teljes igazság feltárása érdekében.

Az ukrán belügyminisztérium sajtószolgálata pedig azt közölte, hogy összegyűjtötték és elküldték Teheránba az ukrán áldozatok hozzátartozóinak DNS-mintáit. „Az elektronikus DNS-formulát ma reggel elküldtük a teheráni tragédia helyszínén dolgozó szakértőinknek. Jelenleg várjuk, hogy az iráni fél azonosítsa, majd Kijevbe szállítsa a holttesteket” – tájékoztatott a tárca.

Az IRIB iráni állami műsorszolgáltató jelentése szerint szombaton telefonon ismét tárgyalt a légi katasztrófáról Volodimir Zelenszkij ukrán és Haszan Róháni iráni elnök. Részleteket a beszélgetés alatt elhangzottakról sem Kijev, sem Teherán nem közölt.