Várhelyi: meg kell kezdeni a csatlakozási tárgyalást Albániával és Észak-Macedóniával

Minél hamarabb meg kell kezdeni a csatlakozási tárgyalást Albániával és Észak-Macedóniával, az Európai Unió hitelessége forog kockán, a feltételeket teljesítő államok előtt meg kell nyitni az integráció útját – mondta csütörtök reggeli európai parlamenti (EP-) meghallgatásán az uniós biztosnak jelölt Várhelyi Olivér.

A bővítési és szomszédságpolitikai biztos posztjára jelölt magyar diplomata elmondta, az EU-nak fel kell készülnie új tagországok befogadására, amennyiben azok eleget tesznek a feltételeknek, de a csatlakozási tárgyalások hatékonyságát is növelni kell.

Kiemelte, kinevezése esetén azon fog dolgozni, hogy jövőre sikerüljön lezárni a szerb és a koszovói kormány közötti párbeszédet.

A Nyugat-Balkán integráns része Európának, a csatlakozási perspektíva fenntartása a közösségnek is érdeke, fenn kell tartani és gyorsítani kell az érintett országok haladását a reformfolyamatban, odafigyelve a jogállamiság, a demokrácia és a gazdasági fejlődés szempontjaira – közölte.

Emellett azon véleményének adott hangot, hogy nem kell választani az Európai Unió mélyítése és szélesítése között.