Baloga Viktor 001

Viktor Baloga bírálja Budapest Ukrajnával kapcsolatos álláspontját

Ukrajnával szemben elfogultnak és következetlennek tartja Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter nyilatkozatát az ukrán parlamentben néhány napja elfogadott oktatási törvénnyel kapcsolatban Viktor Baloga, az ukrán parlament képviselője, Kárpátalja egyik legbefolyásosabbnak tartott politikusa.

Szijjártó Péter kijelentésére reagálva – amely szerint Ukrajna hátba szúrta Magyarországot oktatási törvényének módosításával – Viktor Baloga pénteken Facebook-bejegyzésében azt írta, hogy Ukrajnával szemben elfogultnak és következetlennek tekinti a magyar külügyminiszter nyilatkozatát, mert a kárpátaljai magyarok képviselője (Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, a KMKSZ elnöke) tagja az ukrán államfő pártja, a Petro Porosenko Blokk (BPP) parlamenti frakciójának. Vagyis része a kormánypárti koalíciónak, amely elfogadta az oktatási törvényt – tette hozzá, megjegyezve, hogy ő maga tartózkodott a szavazáskor.
„Másfelől a kárpátaljai magyar pártok a megyei tanácsban (közgyűlésben) koalícióban vannak a BPP-vel, a banditákkal és a Régiók Pártja (PR) maradványaival” – állította. Ezenkívül a magyarok különböző tisztségeket kaptak (a megyei tanácsban és közigazgatásban) – Baloga szavai szerint – az autokrata hatalom iránti lojalitásukért.
Ezért végeredményben Magyarország külügyminisztere önmagát bírálja, mert a magyarok és a magyar pártok a regnáló hatalom szövetségesei, tehát osztoznak a felelősségben minden elfogadott döntésért – írta a kárpátaljai politikus. Ha valakinek nem felel meg valami, akkor válasszon mást – jegyezte meg befejezésül.
A kárpátaljai magyarok körében felháborodást váltott ki Viktor Balogának az oktatási törvény elfogadása után néhány órával tett másik Facebook-bejegyzése, amelyben azt fejtegette, hogy a nyelvi kérdésben Ukrajnának Magyarországról kell példát vennie, mivel – mint fogalmazott – ahogy a magyarok védik a nyelvüket, azt az ukránoknak még tanulniuk kell. Azt állította, Magyarország állampolgára csak az lehet, aki beszéli a nyelvet, míg a nyelv nem tudása közvetlen alapul szolgál az állampolgárság elvesztéséhez.
Hennagyij Moszkal, Kárpátalja kormányzója pénteki közleményében felsorolta, hogy az ukrán parlament tíz kárpátaljai képviselője hogyan szavazott az oktatási törvény elfogadásakor. A listából kitűnik, hogy egyedül Brenzovics László voksolt a jogszabály ellen, míg öten igennel szavaztak, ketten nem szavaztak, egy képviselő pedig nem volt jelen.