Világszinten is fontos tényező lesz az ukrán elnökválasztás kimenetele

A hétvégén lesz az ukrán elnökválasztás második fordulója, két jelölt maradt: a leköszönni látszó csokoládégyáros Petro Porosenko, és a színész Volodimir Zelenszkij. A közvélemény-kutatások utóbbi jelentős előnyét mutatják.

Mindeközben Porosenko Németországban és Franciaországban is tárgyalt a kelet-ukrajnai válság politikai rendezését célzó minszki folyamatról. Kérdés, hogy vajon hol helyezkedik el a világban Ukrajna?

Az ukrán politikai életet egy olyan, a politikán kívülről érkező elnökjelölt újíthatja meg, aki már tartott elnöki beszédet. Volodimir Zelenszkij színész-rendező ugyanis már alakította Ukrajna államfőjét egy filmsorozatban – hangzott el a Kossuth Rádió A nap kérdése című műsorában.

Ha pedig hinni lehet a felméréseknek, akkor hamarosan nemcsak filmvásznon és tévéképernyőn, hanem a valóságban is Ukrajna államfője lesz. Showman és producer egy személyben, akit a nyugati elemzők máig nehezen tudnak értelmezni.

Az elemzők szerint nagy a tétje a második fordulónak, hiszen mind az Európai Unió, mind az Egyesült Államok komoly erőforrásokat fektetett Ukrajnába. Ráadásul Brüsszelben és Washingtonban is szeretnék látni, mi lesz Ukrajna jövője, és melyik elnök alatt – hangzott el az összegzés a közrádióban.

Bajba került Porosenko?

Petro Porosenko öt év alatt tönkretette Ukrajnát, ugyanakkor a nyugati politikai elit üdvöskéjévé vált, aki kifelé szépen meg tudta játszani, hogy ő a független Ukrajna egyes számú képviselője. Most azonban bajba került – magyarázta a helyzetet Kun Miklós történész, egyetemi tanár.

Mint mondta, a nyugatnak döntenie kellett Porosenkóval kapcsolatban. Angela Merkel német kancellár ezt egyértelműen nem fejezte ki, ugyanakkor a két leglényegesebb kérdésben „leintette” őt. Porosenko azt mondta, hogy az Északi Áramlat II.-t nem kellene fejleszteni, ezt Merkel szinte kikérte magának. A másik téma pedig Porosenko korrupcióellenes tevékenységeinek kérdése volt, hiszen állítása szerint sokat tett a korrupció ellen, Merkel azonban ezt is kifogásolta – magyarázta Kun.

Hozzátette: A Trump vezette Egyesült Államok nem kedveli Porosenkót, mert a választások előtt alatt végig Trump-ellenes véleményével kampányolt.

Hiányzik a politikai elit

Tóth Norbert szerint mindkét jelölt érdekessége, hogy nem a politikai elitből származnak, politikai karrierjük előtt az üzleti és a színházi világból érkeztek. Az ukrán függetlenséget követő évtizedekben nem alakult ki az országban egy szuverén önjogú politikai osztály, hanem lényegében összekapcsolódott az üzleti világgal és a társadalom egyéb területeivel. Így nem tudott a politikát hivatásként gyakorló politikai osztály kialakulni – magyarázta hangsúlyozva, hogy Ukrajna politikai életéből hiányoznak a profi politikusok.