WHO: A járvány egyáltalán nincs közel a végéhez

A Covid–19-világjárvány még egyáltalán nincs közel a végéhez, és a legrosszabb még hátravan – közölte hétfőn Genfben Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója.

A SARS-CoV–2 nevű vírus hétfő estig világszerte 10 195 680 embert fertőzött meg igazoltan, a halálesetek száma 502 802. Eddig 5 167 274-en gyógyultak meg a Covid–19-betegségből a baltimore-i Johns Hopkins egyetem összesítése szerint.

Michael Ryan, a WHO vészhelyzeti igazgatója a sajtótájékoztatón közölte, hogy jelentős haladást értek el a fertőzés megakadályozására szánt biztonságos és hatékony oltóanyag kifejlesztésében, de továbbra sincs biztosíték arra, hogy sikerrel jár az erőfeszítés.

Ezalatt az országok a betegség ellen teszteléssel, az igazolt fertőzöttek elkülönítésével és az érintkezéseik feltárásával harcolhatnak a járvány ellen – tette hozzá.

Nagy-Britanniában több térségében is folyamatosan javul a járványhelyzet

A legtöbb fertőzöttet továbbra is az Egyesült Államokban jelentették, 2 562 921-et, a halálesetek száma 125 927. A második legjobban sújtott ország Brazília, 1 344 143 igazolt fertőzöttel és 57 622 halálesettel.

Nagy-Britanniában, amelynek több térségében folyamatosan javul a járványhelyzet, a 330 ezer lakosú közép-angliai Leicesterben meghosszabbíthatják a járvány miatt elrendelt korlátozásokat, miután az elmúlt két hétben 866 új fertőzést mutattak ki szűrővizsgálattal. Az Egyesült Királyság egészében vasárnap 36 koronavírus-beteg haláláról és 901 új fertőzésről érkezett jelentés. Mindkét adat a járvány kezdete óta mért eddigi mélypontok közelében jár. A járványnak eddig 43 550 halálos áldozata van, a szűrővizsgálattal bizonyított fertőzések száma meghaladta a 310 ezret.

Jelentősen csökkent Olaszországban a Covid-19 betegségben elhunytak száma az utóbbi 24 órában. Az egészségügy-minisztérium szerint hatan haltak meg a kórban és országosan 126 új fertőzöttet regisztráltak. Az elhunytak száma vasárnap huszonkettő volt, miután szombaton nyolc halálesetet rögzítettek. A járvány 34 744 halálos áldozata van, 240 436 fertőzöttet regisztráltak az országban.

Elővigyázatosságból egy hétre meghosszabbítják a járványügyi korlátozásokat Németországban, az Észak-Rajna-Vesztfália tartományi Gütersloh járásban, ahol tömeges koronavírus-fertőzés történt egy húsüzemben. A rheda-wiedenbrücki sertésfeldolgozóban június közepén tört ki a járvány. A dolgozók körében 1553 fertőzést mutattak ki. Az üzem csaknem valamennyi dolgozóját, 6400 embert – többnyire román vendégmunkásokat – és a velük együtt élőket kéthetes karanténra kötelezték. A járvány kezdete óta 193 761 ember szervezetében mutatták ki az új típusú koronavírust Németországban. A vírus okozta betegséggel összefüggésben 8961 regisztrált fertőzött halt meg.

Tovább emelkedett az új koronavírus-fertőzések napi száma vasárnap Csehországban, ami elsősorban egy lokális járványgócban végzett széleskörű tesztelési kampánynak tudható be. Vasárnap 305 új Covid-19 megbetegedést regisztráltak. Szombaton ez a szám 260, pénteken pedig 168 volt. Legutóbb április elején volt ilyen magas a napi megbetegedések száma.

Szlovénia keddtől leveheti Horvátországot a biztonságos országok listájáról, amennyiben a napi fertőzöttek száma százezer lakosra vetítve eléri a tízet két hét alatt. A kormány vasárnap este törvénymódosítási javaslatot fogadott el, amellyel július 31-ig kiterjesztette a koronavírus-járvány okozta gazdasági nehézségek enyhítésére hozott rendeleteket. Az elmúlt 24 órában néggyel 1585-ra nőtt az új koronavírussal diagnosztizált fertőzöttek száma az országban. Új halálesetet nem regisztráltak, a járvány halálos áldozatainak száma 111 maradt.

Horvátországban csökkent az új fertőzöttek száma

Horvátországban a válságstáb jelentése szerint pénteken 85-tel, szombaton 67-tel, vasárnap pedig 34-gyel nőtt az új fertőzöttek száma, elérve a 2725-öt. Nem regisztráltak új halálesetet, így a járvány áldozatainak száma 107 maradt. Két járványgóc alakult ki Horvátországban, a kelet-szlavóniai Gyakovón (Djakovo) és Zágrábban. Utóbbiban a fiatalok körében emelkedett a fertőzöttek száma, a vírus éjszakai szórakozóhelyeken terjedt el.

A fertőzöttek számának növekedése miatt ismét bezárják az éjszakai szórakozóhelyeket Szerbiában, ahol egy nap alatt 13 792-ről 14 046-ra emelkedett az azonosított fertőzöttek száma. Vasárnap három újabb halálos áldozata volt a betegségnek, így a halottak száma 270-re emelkedett.

A korábbiakhoz képest jóval kevesebb új koronavírusos fertőzöttet, 646-ot regisztráltak Ukrajnában az elmúlt egy napban, a halálos áldozatok száma viszont 18-cal nőtt. A megelőző két napban még 900 fölött volt az új betegek száma, míg péntekre minden eddigi rekordot megdöntő, 1109 volt a napi növekmény. Az országban a járvány kezdete óta azonosított fertőzöttek száma mostanra elérte a 43 628-at, az elhunytak száma 1147-et, miközben eddig 19 027-en gyógyultak meg. Az aktív betegek száma jelenleg 23 454. A magyar-ukrán határon kinyitott még négy közúti határátkelő a záhonyi mellett. A jelentés alapján kijevi idő szerint reggel 8 óráig 625-en keltek át rajtuk, közülük 185-en utaztak be Ukrajnába és 440-en léptek be Magyarországra.

Nem észleltek nem kívánt mellékhatásokat az orvosok azokon az önkéntes katonákon, akik részt vesznek az első orosz Covid–19-vakcina tesztelésén – közölte hétfőn a Krasznaja Zvezda, az orosz védelmi minisztérium hivatalos napilapja. Oroszországban az igazolt koronavírus-fertőzések száma az elmúlt nap alatt 6719-cel 641 156-ra emelkedett a hétfőn közölt országos összesítés szerint. Ez a legalacsonyabb szám, amelyet április 29. óta kimutattak – akkor 5841 új esetet találtak. Az aktív esetek száma 2283-mal 228 560-ra nőtt. A halálozások száma 93-mal 9166-ra, a gyógyultaké pedig 4343-mal 403 430-ra emelkedett.