Zelenszkij: csak ukrán ellenőrzés alatt lehet választásokat tartani a Donyec-medencében

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint a szakadárok vezette Donyec-medencei területeken csak azután lehet megrendezni a helyi választásokat, ha a területek már ukrán ellenőrzés alá kerültek, s ezt fel fogja vetni a „normandiai négyek” – azaz Ukrajna, Oroszország, Németország és Franciaország – december 9-i párizsi csúcstalálkozóján.

Az ukrán elnöki hivatal tájékoztatása szerint Zelenszkij szerdán a kelet-ukrajnai frontvonalnál lévő Sztanicja Luhanszka településre látogatott, oda, ahol a szemben álló felek először hajtottak végre még a nyáron csapatszétválasztást, s ott beszélt arról, milyen kérdéseket kíván felvetni a párizsi találkozón.

Ismételten kiemelte, hogy a normandiai csúcson tárgyalni akar az orosz, illetve szakadár fogságban lévő ukránok szabadon engedéséről, és konkrét időpontokat szeretne kapni ebben a kérdésben.

A következő fontos célkitűzésként azt nevezte meg, hogy sikerüljön valódi tűzszünetet elérni a kelet-ukrajnai válságövezetben, „egyértelmű feltételekkel és kötelezettségekkel”. „Eddig Minszkben a sok megtartott találkozón még senki sem mondta meg, mi van akkor, ha megállapodunk a fegyvernyugvásban, de mégis újra tüzet nyitnak. Szeretnék erről is beszélni és eredményt elérni” – fejtette ki az elnök.

A harmadik megvitatandó kérdésként az orosz-ukrán határ Ukrajna általi ellenőrzésének helyreállítását nevezte meg.

„A negyedik kérdés – azt hiszem, hogy ez az egyik legnehezebb, mivel sok összetevőből áll. Ez annak lehetősége, hogy már Ukrajnában, és ne Ukrajna ideiglenesen megszállt területein tartsák meg a helyi választásokat. Ez a fő kérdés” – fogalmazott Zelenszkij.

Emlékeztetett: Ukrajna végrehajtotta mindhárom ponton – Sztanicja Luhanszka után Zoloténál és Petrivszkénél is – a csapatszétválasztást, amelyről a minszki összekötő csoportban megállapodtak, hogy elhárítson minden akadályt a normandiai formátumú találkozó elől.

Az Ukrajinszka Pravda hírportál emlékeztetett arra, hogy Zelenszkij már augusztus eleje óta sürgette, hogy a Donyec-medencei válság rendezése érdekében tartsák meg a normandiai négyek már többször elhalasztott találkozóját.