Zenészeket raboltak ki a DAI-sok?

Magyarországi keresztény muzsikusokat raboltak ki a közlekedésrendészek (DAI) Kárpátalján – jelentette a mukachevo.net gyülekezeti tagok beszámolóira hivatkozva.

Az egyházi zenét játszó házaspár a beregszászi gyülekezetek egyikének meghívására érkezett Kárpátaljára – írta a portál. Valamilyen oknál fogva úgy határoztak, hogy Tiszaújlaknál lépik át a határt, ami fatális hibának bizonyult. Történt ugyanis, hogy alig értek át az ukrán oldalra, gépkocsijukat megállították a DAI munkatársai. Okmányaik átvizsgálása után a volánnál ülő férfinak felajánlották, hogy vesse alá magát a szervezete alkoholszintjének megállapítására szolgáló tesztnek.

Majd a járőr gyatra magyarsággal közölte, hogy készülékük az alkoholgőz-tartalomnak a megengedettet jelentősen meghaladó szintjét rögzítette. Bár a magyarországi esküdözött, hogy nem fogyasztott alkoholt, a rend kárpátaljai őrei ragaszkodtak „vizsgálatuk” ettől eltérő eredményéhez. Majd komoly kellemetlenségekkel fenyegetőztek, felmerült a közlekedési eszköz elkobzásának lehetősége. Választást ajánlottak e lehetőség és a bírság között – írja a mukachevo.net.

A magyarországiaknak, akik nem tudták, hogyan reagáljanak az efféle kijelentésekre, és sokkos állapotba kerültek, nem volt más választásuk, mint engedni a zsarolásnak. Kénytelenek voltak odaadni a zsarolóknak minden pénzüket – 90 ezer forintot. De a telhetetlen váll-laposoknak ez is kevés volt – feltúrták a csomagtartót, s „kompenzációként” eltulajdonítottak egy egész táskányi csomagot (jobbára a szupermarketből származó élelmiszerekkel).

Végül a magyarországi vendégek mégiscsak eljutottak Beregszászba, de szörnyű hangulatban. A történtekről a vasárnapi istentiszteleten számoltak be. A zenészek fellépése után a pap felszólította a gyülekezet tagjait, lehetőségeikhez mérten támogassák a károsultakat, hogy haza tudjanak utazni. Aligha szánják rá magukat, hogy még egyszer ellátogassanak Kárpátaljára – zárul a mukachevo.net beszámolója az esetről.

A portál szerint a kárpátaljai rendőrségen azonnal reagáltak az incidenssel kapcsolatos információkra, közlésük szerint az ügyben hivatali vizsgálat indult. A mukachevo.net hozzáteszi: a megyei rendőrség cikkük nyomán további tájékoztatást kért az esetről, hiszen amennyiben a nyilvánosságra hozott információ megerősítést nyer, a rendőrség szóban forgó munkatársait elbocsátják a belügyi szervek kötelékéből, s bűnügyi eljárás indul ellenük. Ugyanakkor hozzátették, hogy a felelősségre vonás alapjául a kárvallottak feljelentése vagy bejelentése kell, hogy szolgáljon.

Információink szerint a rendőrség azóta felvette a kapcsolatot a muzsikusokat vendégül látó gyülekezettel is.

Kárpátalja hetilap