Zsigmond Barna Pál: az Európa Tanács fogadjon el jelentést az ukrajnai kisebbség helyzetéről

Jelentés elfogadását kezdeményezte Magyarország az Európa Tanácsnál (ET) az ukrajnai kisebbségi helyzetről – közölte Zsigmond Barna Pál fideszes parlamenti képviselő telefonon Strasbourgból az MTI-vel szerdán.

A képviselő szerint Magyarország azt szeretné, hogy az Európa Tanács készítsen jelentést, parlamenti közgyűlése pedig fogadjon el határozatot az ukrajnai magyarságot ért jogsértésekről, az ukrajnai nemzeti kisebbségeket érő jogszűkítő folyamatok megfékezése érdekében.

A határozatnak ki kell mondania, hogy egyebek mellett az oktatást érintő szabályozások szemben állnak a nemzetközi joggal, amelynek betartását korábban Ukrajna nemzetközi és kétoldalú egyezmények aláírásával vállalta – húzta alá a képviselő.