37 millió hrivnya hiányzik a független tesztelésre

A független tesztközpont bejelentése szerint legalább 37 millió hrivnya hiányzik a 2013-as független külső érettségi/felvételi tesztelés megszervezéséhez és lebonyolításához.
„Az állami költségvetésből körülbelül 113 millió hrivnyát különítettek el a független tesztelés lebonyolítására, nekünk viszont legalább 150 millió hrivnyára lenne szükségünk” – közölte sajtótájékoztatón Irina Zajceva, a tesztközpont igazgatója, s hozzátette, hogy a tesztelés állami támogatása nem lehet ugyanolyan, mint a múlt évben, hiszen a felvételizők száma várhatóan növekedni fog.
Irina Zajceva elmondta, hogy 2006-tól nem emelték a tesztközpontban dolgozó pedagógusok fizetését. A szociális minisztérium támogatta a pénzügyminisztériumhoz benyújtott fizetésemelésről szóló javaslatukat.
Az igazgatónő külön épület felépítését sürgette a tesztközpont számára. Erre további 17 millió hrivnya szükséges.
A külső független tesztelésre január 4-től március 5-ig lehet jelentkezni. Az első fordulót június 3—27. között tartják.
Az Interfax.com.ua nyomán.