A 2018-as „Alkoss kedvedre” című rajzpályázat eredményei

A 2017/2018-as tanévben is meghirdetésre került az „Alkoss kedvedre” című rajzpályázat a Magyar Kormány, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága és a Bethlen Gábor Alap támogatásával. A pályázatra 5 diáktól 21 pályamű érkezett be Alapítványunkhoz. A rajzokat a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány 2018. május 17-ig várta. A díjazottak meghívást kaptak a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány által 2018. augusztus 6-11. között szervezendő Jankovics Mária Alkotótáborba.

Az eredményhirdetésre a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány az idén 7. alkalommal megrendezett Tehetségnapján került sor. A zsűri elnöke Kulin Ágnes, a Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társaságának vezetője, a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány művészeti programszervezője volt.

A rajzokat technikai megkötés nélkül A4-s és A3-s méretben lehetett beküldeni. A rajzok zsűrizésénél a fő támpontok, az egyediség, a választott témakör önálló megfogalmazása, a kidolgozottság, és kiválasztott technikai ábrázolás voltak előtérbe helyezve.

Ebben az évben a zsűri úgy döntött, hogy nincsenek helyezések, így különdíjakkal és emléklapokkal jutalmazták a kis művészeket.

Különdíjban részesült:

Kalanics Valentina – aktív részvételért és az „Olvasom és látom” témakörben beküldött pályaművéért
Zsigó Szabina – aktív részvételért és a „Játék- és Édességország” témakörben beküldött pályaművéért

Emléklapot kapott:

Hopák Viktória – az „Emlékkép” témakörben beküldött pályaművéért
Nyeste Miklós-József – a „Játék- és Édességország” témakörben beküldött pályaművéért
Nyeste Péter – az „Emlékkép” témakörben beküldött pályaművéért

A díjazottak a táborozási lehetőség mellett egy kisebb ajándékcsomaggal is gazdagodtak, amely művészeti kellékeket tartalmazott. Az ajándékokat Kulin Ágnes, a program szakmai szervezője adta át a művészpalántáknak.

A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány munkatársai ezúton is gratulálnak az elért eredményekhez.

„GENIUS” Jótékonysági Alapítvány