A HÖOK közleményben tiltakozik az ukrajnai oktatási törvény ellen

A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája közös közleménye kárpátaljai tagszervezeteivel:

A HÖOK megdöbbenéssel értesült a 2017. szeptember 5-én, az ukrán parlament által elfogadott oktatási törvény 7. cikkelyéről, amely kimondja, hogy a kisebbségi nyelven történő oktatás csakis az óvodákban és az általános iskola alsó tagozataiban lesz lehetséges a jövőben.

A HÖOK nem tudja elfogadni az ukrán parlament – saját alkotmányával szembemenő – döntését: értetlenül állunk az előtt, hogy egy európai ország ilyen módon figyelmen kívül hagyja a kisebbségi jogokat, illetve az emberi, erkölcsi és morális normát. A döntést egyrészt azzal indokolják, hogy a nagy létszámú orosz kisebbség jogait nyíltan csorbíthassák, másrészt, hogy az EU által meghatározott elvárásokhoz igazítsák oktatásukat.

A mindenkori Magyar Kormány töretlen támogatása és segítségnyújtása – Ukrajna irányába – mellett, elfogadhatatlannak tartjuk, hogy ők abban látják országuk és oktatásuk fejlődésének zálogát, hogy az ott élő kisebbségek kultúráját lábbal tiporja – köztünk a 150 ezer fős magyarságét is.

A kárpátaljai magyarok oktatásba fektetett munkáját szüntelenül egyetlen cél vezérelte: a lehetőségekhez képest a legkiválóbb anyanyelvi oktatás megteremtése, amely képes a magyar nemzetet megtartani és erősíteni, a kultúrát, hagyományokat ápolni és fenntartani, ezzel együtt pedig Kárpátalja fejlődéséhez hozzájárulni.

Az esettel kapcsolatosan aggályunkat fejezzük ki és követeljük, az ukrán parlament által 2017. szeptember 5-én elfogadott oktatási törvény visszavonását!