A jó szakma felér egy diplomával – a kárpátaljai szakképzésről tartottak konferenciát a Rákóczi-főiskolán

A szakképzés helyzete Kárpátalján a 2015–2018 közötti fejlesztések tükrében címmel szerveznek konferenciát a Rákóczi-főiskolán május 23–25. között.

Az esemény megnyitójára az intézmény Esztergom termében került sor.

Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RFKMF) rektora, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) elnöke köszöntötte az egybegyűlteket. A rektor asszony történelmi pillanatnak nevezte azt, hogy a II.RFKMF, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) és az Egán Ede-program közreműködésével 2014-ben létrehozták a Rákóczi-főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetét. Reményét fejezte ki afelől, hogy az alkalmazott matematika szakot – csakúgy, mint az előzőeket – sikeres akkreditáció fogja övezni. Ezzel új fejezet kezdődhet az intézet életében, amikor is további fejlesztéseken és bővítéseken gondolkodhatnak.

Azért is történelmi pillanat az esemény, mert első alkalommal szervezett a Felsőfokú Szakképzési Intézet ilyen konferenciát, és először próbálja összefogni a régió szakképző intézeteit. Közös gondolkodással kell megteremteni azt az élhető Kárpátalját, amelyben a fiataloknak nagy szerep fog jutni, hiszen „egy jó szakma felér egy diplomával”!

Schmitt Pál, Magyarország egykori köztársasági elnöke elmondta, hatalmas hiány van mind az anyaországban, mind itt, Kárpátalján szakemberekből. A magyar kormány minden tőle telhetőt megtesz, hogy motiválja a fiatalokat a hiányszakmák betöltésére. Kiemelte példaként a női szabó szakmát, amely már hat éve hiányszakmának számít Magyarországon, pedig állami ösztöndíjjal igyekeznek motiválni a szakma választását.

Hajnal Virág, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága Stratégiai Tervező és Tájékoztatási Főosztályvezetője örömét fejezte ki a közös munka elindításáért. Beszélt a sikeres együttműködési folyamatokról a szakképzés területén. Minden tőlük telhetőt megtesznek azért, hogy a kárpátaljai magyarok el tudjanak helyezkedni a munkaerőpiacon, és itthon tudjanak boldogulni. Hiszen a Családok éve program keretében bizonyos összeggel jutalmazzák azokat a vállalkozókat, akik pályakezdő fiatalokat alkalmaznak.

Buhajla József, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának főkonzulja gratulált a szervezők munkájához, kiemelte a magyar kormány támogatását, és reménységét fejezte ki a hiányszakmák pótlását illetően.

Székely Erika, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Vidékfejlesztési és Szaktanácsadási Igazgatóságának vezetője az anyaországban és a külhonban élők kapcsolatának megerősítését hangsúlyozta mind a gazdasági, mind a társadalmi vonalon.

A magyar kormány és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara 2013-ban kötött megállapodást, melynek több pontja ismeretes. Ezek közül az egyik, hogy a Kamara a határon túli magyarsággal együttműködést alakít ki, valamint hogy megteremti a vidék fejlesztéséhez kapcsolódó gyakorlatorientált szakmai képzés egységes rendszerét. A rendelkezésükre álló eszközökkel szeretnék előmozdítani a gazdaság fejlődését, a tisztességes piaci magatartás, a gazdasági tevékenységet folytató szereplők együttes érvényesülését és az élelmiszergazdasági szaktudás szintjének emelését.

A megnyitót követően a szakképzésben kompetens helyi és magyarországi személyek előadásait is hallhatták a résztvevők. A konferencia május 25-én zárul.

Mondik Márta
Kárpátalja.ma