A kárpátaljai magyar szakképzés lehetőségeiről tartottak konferenciát a Rákóczi-főiskolán

A Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal A szakképzésben és felnőttképzésben oktatók továbbképzése a duális szakképzésről, mint jó gyakorlatról című programja 2012-ben indult. A projekt célja az volt, hogy a Kárpát-medencében helyzetfelméréseket végezzenek a magyar tannyelvű szakképzésről, ezzel is elősegítve a magyarlakta régiók együttműködését.


A projekt záróakkordjaként valósult meg A magyar nyelvű duális szakképzés lehetőségei Kárpátalján című konferencia a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetében december 4-én.
A konferenciát dr. Orosz Ildikó, a Rákóczi-főiskola és a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség elnök asszonya nyitotta meg. Beszédében elmondta, hogy a projektnek és a külhoni magyar szakképzés évének köszönhetően sikerült kidolgozni egy cselekvési tervet a kárpátaljai szakképzést illetően.
Ezt követően Palotás József, a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal szakmai főigazgató-helyettese köszöntötte a résztvevőket.
Nagy Petronella Magyarország Beregszászi Konzulátusának képviseletében mondta el a projekttel kapcsolatos gondolatait.
Dr. Orosz Ildikó ismertette a kárpátaljai magyar tannyelvű szakképzés helyzetét és a Rákóczi-főiskola szerepét a térség felsőoktatási, szakképzési és felnőttképzési központjaként.
Az elnök asszony arról is beszámolt, hogy a szakképzési koncepcióban rövid, közép- és hosszú távú tervek szerepelnek. A gyakorlati tervek közé tartozik a tárgyi feltételek megteremtése. Középtávú terv a jogi háttér megteremtése, ehhez alapszabályt kell módosítani. A hosszú távú tervek megvalósításához infrastrukturális változások szükségesek.
Az operatív tervek között szerepel, hogy a Beregszászi Járási Kórház befejezetlen épületszárnyát átalakításokkal alkalmassá tegyék a Beregszászi Egészségügyi College számára, ezáltal gyakorló tankórház jöhetne létre városunkban, ami megmenthetné a kórházat a lefokozástól. Az egészségügyi szakiskola jelenleg az egykori vármegyeházban működik. Amennyiben az intézmény áttelepül a kórház üresen lévő épületébe, a vármegyeházban működhetne a Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnázium vagy a városháza.
A majdnem tíz éve üresen álló egykori 2. számú középiskola épületét alkalmassá lehetne tenni a Beregszászi Szakszolgáltatási Líceum vagy a Beregszászi Magyar Gimnázium számára.
Palotás József a magyarországi szakképzés strukturális és szakmai változásait mutatta be. Kifejtette, hogy a duális szakképzés lényege abban rejlik, hogy a tanuló az elméleti képzést az iskolában kapja, a gyakorlati tudnivalókat pedig a terepen szerzi meg.

Kovátsné Vörös Ágnes, a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal folyamatkoordinátora Határon túli kapcsolatok a duális szakképzésben – problémakatalógus és igénytérkép a komplex fejlesztésekhez címmel tartott előadást. Felhívta a figyelmet, hogy a Kárpát-medence magyar tannyelvű szakképzésében alapvető problémát jelent a korszerű tankönyvek hiánya.
Soós Katalin, a Rákóczi-főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetének igazgatója bemutatta az intézmény működését és munkásságát, diákéletét és rendezvényeit. Arról is beszámolt, hogy Ukrajnában az oktatási rendszer átalakulóban van, így a jelenleg működő szakképzési intézetet is át kell majd szervezni. Kárpátalján a gazdaképzés, a szolgáltatás és turizmus terén van szükség szakemberekre. Bemutatta az előzetes terveket, melyek között új kollégium és egy sportközpont létrehozása szerepel. A kollégium a szakképzési intézet diákjai számára adna otthont. A kétemeletes sportközpont alsó szintjén uszodát alakítanának ki, a fenti részben pedig tornaterem működne.
90483_002

A konferencia Nagydobronyban, az Irgalmas Samaritánius Református Gyermekotthon bázisán folytatódott. Katkó László, az intézmény igazgatója bemutatta a gyermekotthont és a hozzá tartozó műhelyeket, pékséget, istállókat, raktárakat, fóliaházakat, szarvasmarha-állományt, sertéstelepet, egyéb gazdasági épületeket, mezőgazdasági eszközöket. A látogatás során a gyermekotthon és a Rákóczi-főiskola együttműködési szerződést kötött. Ezáltal Kárpátalján megvalósul a duális szakképzés: a diákok az elméleti tudást a II.RF KMF szakképzési intézetében fogják elsajátítani, majd a gyermekotthon gazdaságában bővíthetik gyakorlati ismereteiket.

Pallay Katalin
Kárpátalja.ma