A képességek fejlesztése nemcsak lehetőség, hanem kötelesség is – újra indul a tehetséggondozás Kárpátalján

A felnövekvő generáció értelmiségi utánpótlásának elengedhetetlen feltétele a tehetségek megtalálása, felkarolása, segítése.

De nem elég megtalálni a jó képességű tanulókat, folyamatos fejlesztésük is létfontosságú a jövőjük alakulása szempontjából. Ebből kiindulva a GENIUS Jótékonysági Alapítvány immáron második éve indított tehetséggondozást Kárpátalján a magyar anyanyelvű tanulók számára.
A képzések november 10-én kezdődtek nyolc különböző tehetségpontban. A reál tudományokkal – biológia, kémia és földrajz – indult az oktatás, a következő alakalommal többnyire a humán tantárgyak – irodalom, magyar nyelv, művészettörténelem – kapnak helyet a képzésben.
A tavalyi évhez hasonlóan idén is hat hétvégén keresztül zajlanak majd a képzések – mondta el Váradi Natália, a GENIUS Jótékonysági Alapítvány igazgatója. Ez azt jelenti, hogy november 10-től minden hétvégén felváltva tartanak foglalkozásokat, előadásokat humán és reál tantárgyakból.
A képzéseket követően a gyerekek jobb esélyekkel vehetnek részt, jobb eredményeket érhetnek el a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség által szervezett tantárgyi vetélkedőkön, hiszen ezek a hétvégi tanfolyamok felkészítik a tanulókat a tantárgyi megmérettetésekre.
A foglalkozások alkalmával a tanulók naponta négy 75 perces órán vesznek részt: három tanórát egy negyedik, levezető óra követ, amely játékos összefoglalója az első három előadásnak. A tanítást korcsoportonként tartják, mely során olyan ismeretekkel gazdagodhatnak a tanulók, amelyek az iskolai tananyagból kimaradnak, azonban a gyerekek széleskörű ismereteinek gyarapításához, intelligenciájának fejlődéséhez nélkülözhetetlenek.
genius tdk 016A tehetségpontok működésében aktív szerepet vállaló pedagógusok – középiskolai és főiskolai tanárok –előzőleg műhelymunkák során dolgozták ki a tanmenetet, a tananyagot, így a különböző tehetségpontokban egységes képzés folyik.
A beregszászi körzet megnyitóján Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola elnök asszonya mondott köszöntőbeszédet, sok sikert és jó munkát kívánva a majdnem kétszáz jelenlévő iskolásnak.
Ezután a tanulók visszavonultak a tantermekbe, ahol elkezdődtek az első tanórák.
Gál Adél
Kárpátalja.ma