A kormány radikálisan csökkentené az oktatásügy finanszírozását

Az Ukrán Pénzügyminisztérium javaslatokat dolgozott ki a 2015. évi költségvetés előkészítésére vonatkozó jogszabályok módosításáról. A dokumentumban többek között a humanitárius szféra, a közigazgatás, a nyugdíjbiztosítás, a társadalombiztosítás és a katonai jogszabályok változtatásairól esik szó.

A dokumentum másolatát Anatolij Sarij médiaszakértő tette közzé. Az okmány eredetiségét hivatalosan nem erősítették meg, azonban a Gazdasági Igazság (Ekonomicsna pravda) forrásai szerint a tartalma megfelel a valóságnak.

A pénzügyminisztérium javaslatai hatással lehetnek az állami oktatásügyre is. Többek között alkotmánymódosítást hajtanának végre, mely szerint kilenc évre csökkentenék a kötelező oktatást, s eltörölnék az oktatási és egészségügyi szolgáltatások ingyenességét az érintett területek pénzügyi forrásainak bővítése céljából. Valamint megszüntetnék az intézmények számának csökkentését tiltó jogszabályokat.

A humanitárius szférát érintő módosítások között szerepel a gyermek- és ifjúsági sportiskolák részleges tandíjának bevezetése. Szeptember 1-jétől az egyik javaslat szerint megszüntetnék az oktatási intézményekben az ösztöndíjakat, illetve eltörölnék az 1–4. osztályos tanulók ingyenes étkeztetését biztosító normákat, kivéve az árvákat, a mozgássérülteket, s a hátrányos helyzetű családok gyermekeit.

A dokumentum tartalmazza továbbá a tanulók, hallgatók és pedagógiai dolgozók ingyenes utazási lehetőségét biztosító jogszabály eltörlésének javaslatát is.

A módosítások között szerepel az oktatási intézményekben dolgozó pedagógusok megterhelésének 18-ról 20 tanórára való emelése 2015. július 1-jétől, 2016. július 1-jétől pedig 20-ról 22 tanórára.

A pénzügyminisztérium meghatározná a tanulmányi képzések időtartamát, mely az ifjú baccalaureus és a baccalaureus képzések esetén nem haladhatná meg a 3-4 évet, mesteri fokozat megszerzésére pedig legfeljebb egy év jutna.

Továbbá három százalékkal csökkentenék az állami szféra dolgozóinak számát, valamint eltörölnék a kinevezésekért és tudományos fokozatokért járó juttatásokat.

Az osvita.ua nyomán