A Magyar Protokollosok Országos Egyesületének szakmai különdíjában részesült a Rákóczi-főiskola hallgatói csapata az országos protokollversenyen

Idén immár nyolcadik alkalommal került sor a már hagyománnyá vált Főiskolai és Egyetemi Nemzetközi Kommunikációs, Viselkedéskultúra és Protokollversenyre 2018. május 11-én Budapesten, mely rendezvényre meghívást kapott a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RF KMF) is. A hagyományokhoz híven a versenyt a Budapesti Metropolitan Egyetem és a Magyar Protokollosok Országos Egyesülete közösen szervezte meg A jövőt közösen, mi építjük! címmel a Honvéd Kulturális Központban, a Stefánia Palotában.

A protokollversenyen összesen 10 anyaországi és 3 külhoni csapat indult 7 felsőoktatási és 3 közoktatási intézmény (Budapesti Metropolitan Egyetem, Szent István Egyetem Gazdaság és Társadalomtudományi Kar, Miskolci Egyetem, Edutus Főiskola, Budapesti Gazdasági Egyetem, II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola, Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem) (Hatvani Bajza József Gimnázium és Szakgimnázium, Hajdúböszörményi Bocskai István Gimnázium, Szászrégeni Grup Scolar Lucian Blaga Iskola) képviseletében.

A verseny a Magyar Honvédség Támogató Dandár, 32. Nemzeti Honvéd Díszegység megjelent katonáinak díszbemutatójával indult, melynek keretében elhelyezésre került a teremben az Európai Unió zászlaja és a magyar nemzeti lobogó.

Ezt követően ünnepélyes nyitóbeszédet mondott a rendezvény házigazdájaként dr. habil Vass László, a Budapesti Metropolitan Egyetem rektora, majd a protokollverseny felkért védnökeként dr. Benkő Tibor vezérezredes, a Magyar Honvédség Vezérkar főnöke köszöntötte a résztvevő csapatokat és a közönséget. A vetélkedő megnyitását Laczkó Rita, a Magyar Protokollosok Országos Egyesületének elnöke zárta köszöntő beszédével.

A zsűri elnöke Kovács István nagykövet, a Külgazdasági és Külügyminisztérium Protokoll Főosztály munkatársa volt, akinek munkáját társelnökökként: Laczkó Rita, a Magyar Protokollosok Országos Egyesületének elnöke, dr. Sille István diplomata, protokollszakértő, több protokollkönyv szerzője és Lovász Erika, a Protokoll Szakértő Rendezvényszervező Szakirányos oktató segítette. Mindemellett a zsűri tagjai voltak: dr. Ács Klára, a Magyar Divatszövetség tagja, dr. Csáky Imre címertörténész, az MTA tagja, Schulcz Éva művészettörténész, idegenvezető, szakirányos oktató, Karger Kocsis László, az OICP ex európai alelnöke, sportdiplomata és Farkas Ferenc, a Magyar Protokollosok Országos Egyesülete Felügyelőbizottságának tagja, vendéglátós referens.

A versenyt Nagy Ildikó, a Budapesti Metropolitan Egyetem protokoll szakirányon oktató tanára, protokollszakértő vezényelte le.

A versenyzők idén is 12 versenyszámban mérettettek meg, amelyek során a protokollismeretek valamennyi témakörével találkozhattak. Többek között tisztában kellett lenniük az általános és közéleti viselkedéskultúra, a diplomáciai protokoll szabályaival, valamint a katonai és sportprotokoll néhány elemével. A csapatoknak számos feladatban kellett sikeresen teljesíteniük: bemutatkozás, vendéglátás, társalgási viselkedéskultúra, megjelenéskultúra (öltözködéskultúra), néprajzi örökségek bemutatása képekről, idegen kifejezések és ritka magyar szavak értelmezése, magyar zeneművek szerzőinek és címeinek felismerése, valamint európai országok zászlóinak és címereinek párosítása.

A tartalmas és színvonalas verseny végén sor került az eredmények kihirdetésére és a díjak átadására:

• az I. helyezett a Budapesti Metropolitan Egyetem Marketing Hallgatói Team,
• a II. helyezett a Hatvani Bajza József Gimnázium és Szakgimnázium csapata,
• a III. helyezett az Edutus Főiskola 1. csapata lett.

A zsűri különdíjakkal értékelte két külhoni csapat vetélkedőn nyújtott kiemelkedő teljesítményét:

• A Magyar Protokollosok Országos Egyesületének szakmai különdíját a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola hallgatói csapata kapta,
• Dr. Benkő Tibor Vezérkari Főnök díját a Zsolnai vázát a Szászrégeni Grup Scolar Lucian Blaga Iskola versenyzői nyerték el.

A verseny befejezéseként Nagy Ildikó, a Budapesti Metropolitan Egyetem protokoll szakirányon oktató tanára megköszönte a csapatok részvételét és bejelentette, hogy remélhetően jövőre is megrendezik a versenyt.

A Rákóczi-főiskola büszke történelem szakos hallgatóiból álló csapatára (Péter Alexandra Kitti –csapatkapitány, Asztalos Annamária, Hunyadi Márta, Donka Ramóna, Maruszics Erik), mely ezúttal is kiválóan teljesített az országos protokollversenyen.

 

Írta a Budapesti Metropolitan Egyetem honlapján megjelent cikk alapján:
Dobos Sándor,
a II. RF KMF Lehoczky Tivadar
Társadalomtudományi Kutatóközpontjának
kutatója