A magyarországi Microsoft első lépései Kárpátalján

A Beregszászi Járási Máltai Szeretetszolgálatnál (BJMSz) 2001 óta működik ECDL-vizsgaközpont, ahol már számos kárpátaljai diák szerzett számítógép-kezelői oklevelet. A napokban azzal a kéréssel keresték fel a szeretetszolgálatot a Microsoft Magyarország Kft. munkatársai, hogy szervezzenek egy találkozót azon kárpátaljai magyar tannyelvű intézmények vezetőivel, informatika tanáraival, ahol aktívan folyik a számítógépes oktatás.
Ennek köszönhetően augusztus 28-án a BJMSz közreműködésével a „Csilla von Boeselager” Máltai Szociális Központban került sor kapcsolatépítő délelőttre, amelyen a Microsoft képviselői – Szege Zoltán, egészségügyi üzletágvezető és Orosz Sára, az innovatív iskolai programok felelőse – bemutatkozó, interaktív előadást tartottak.
Az egybegyűlteket Avar Gábor, a Johannita Rend lovagja és Makuk János, a BJMSz elnöke köszöntötte, és reményüket fejezték ki a sikeres együttműködés kapcsán.
Szege Zoltán és Orosz Sára ezután bemutatták a Magyarországon már működő Microsoft Innovatív Iskola Programot, amellyel a vállalat kíván hozzájárulni a 21. századi oktatás körülményeinek megteremtéséhez. Jelenleg 18 iskola vesz részt a Microsoft hároméves, komplex kapacitásfejlesztési programjában, ami során az iskolák egymással és a Microsoft dedikált munkatársaival együttműködve segítik a magyarországi oktatás fejlődését. A Microsoft az ingyenes Office 365 hozzáféréssel, komplett iskolai kommunikációs rendszer kiépítésével, a legmodernebb felhő alapú technológiákkal, gyakorlati képzésekkel, személyre szabott mentori szerepvállalással, valamint a külföldi és magyarországi tapasztalatok átadásával segíti az Innovatív Iskolák tehetségműhelyeinek felállítását.
Szege Zoltán szavai szerint ez a találkozó a magyarországi Microsoft első lépése Kárpátalján, és remélik, valós értékeket tudnak biztosítani az itteni tanintézmények számára is.
Orosz Sára beszédében kiemelte, hogy az innovatív iskolák lelkét az elkötelezett vezetők jelentik, ezért a Microsoft programjának szintén fontos része a vezetőképzés. Az Innovatív Iskola Program keretében a Microsoft havi rendszerességű képzésekkel, tudásmegosztásra építő tréningekkel támogatja az igazgatókat többek között a vízióalkotásban, szervezeti és kapacitásfejlesztésben, stratégiai tervezésben, az iskola jövőképének meghatározásában, miközben segítséget nyújt abban is, hogy az intézmények felkészüljenek a digitális transzformációra.
A bemutatkozó előadást követően a kárpátaljai tanintézmények képviselői elmondhatták eddigi tapasztalataikat, feltehették kérdéseiket és kötetlen beszélgetés folyamán meghívták a Microsoft munkatársait saját iskoláikba, hogy személyesen mérhessék fel a rendelkezésre álló informatikai eszközöket, lehetőségeket.

Bence Marianna
Kárpátalja.ma