A megújult óvoda átadása Beregdédán

A beregdédai Búzavirág Óvoda átadására került sor február 22-én, az óvoda zenetermében. A rendezvényen részt vett dr. Grezsa István a Miniszterelnökség Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének és összehangolt fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjáért felelős kormánybiztosa; Egressy István a község polgármestere; Demkó Ferenc, a Munkácsi Görögkatolikus Püspökség magyar ügyekért felelős püspökhelyettese valamint Levcsenkó Róbert, görögkatolikus parókus.

Az eseményt a gyerekek műsora nyitotta meg, akik lelkes talpraesettséggel adták elő műsorukat.

Grezsa István kormánybiztos kifejtette beszédében, mennyire fontosnak tartják a Kárpát-medencei óvodafejlesztési programot, melynek többek között célja, hogy Kárpát-medence-szerte kerüljön sor új óvodák építésére, illetve a már meglévő intézmények korszerűsítésére, munkakörülményeik javítására. Kiemelte, mennyire fontos a megfelelő oktatói munka megléte, mely garantálja a magyar szó megmaradását a Kárpát-medencében. Mert – ahogy fogalmazta – a magyar kormány fő célja, hogy az elmúlt ezer év nyomán a következő ezer évre is meg tudják erősíteni a magyar jelenlétet minden ősi szálláshelyen. A kormánybiztos külön kiemelte a görögkatolikus egyház segítségét, mellyel az óvoda felújításához hozzájárult.

A dédai óvoda mellett képviselte magát a jánosi, valamint a tiszabökényi óvoda, merthogy e három intézmény az elsők közé tartozik a korszerűsítés sikeres folyamatában. Grezsa István kormánybiztos gyermekcsomagot és könyveket ajándékozott a dédai óvoda gyerkőcei számára, melyeket az intézmény vezetője, Halász Andrea vett át.

A Kárpát-medencei óvodafejlesztői programnak hála, a gyerekek újra meleg termekben élvezhetik az óvónők oktatását, a játékokat.  A község is hálás a megújulásnak, mert az iskolával közös kazánrendszer már évek óta nem tudta biztosítani azt a melegséget, mely elengedhetetlenül fontos a csöppségek egészsége szempontjából.

Nagy Alexandra
Kárpátalja.ma