A száz év magány véget ért – ismét felújított óvodákat adtak át Kárpátalján

Az Óvodafejlesztési Program második üteme részeként február 19-én ünnepélyes keretek között újabb felújított óvodákat adtak át a kárpátaljai Dédában és Batáron.

Grezsa István, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének fejlesztéséért és a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program koordinálásáért felelős miniszteri biztosa hangsúlyozta, hogy többszörösen jelképes ez az óvodaátadás. Ebben az évben, a munkácsi római katolikus óvoda átadása után, most két újabb intézményt avathattak, mely jól jelképezi, mennyire elfogadhatatlan körülmények között jártak a gyermekek óvodába. Most egy korszerűen felújított épület várja a legkisebbeket, mely minden magyar gyermeket megillet. Kiemelte a görögkatolikus egyház és az óvodapedagógusok áldozatos munkáját, és háláját fejezte ki, hogy van kinek építkezni.

Biztosított mindenkit, hogy Magyarország mindig megbízható szomszédja volt Ukrajnának. Legyen szó védőoltásról, egészségügyi felszerelésről, szociális juttatásokról, a magyar kormány támogatni fogja a kárpátaljai magyarokat a rossz politikai államkapcsolat ellenére is. Továbbá mindent megtesznek azért, hogy elősegítsék a szülőföldön maradás lehetőségét.

– Ha elhisszük, hogy egy nemzeti közösségbe tartozunk itt a Kárpát-medencében, akkor a XXI. században elérhetjük, hogy Kárpátalján megéri magyarnak lenni.

Végezetül elmondta, hogy a száz év magány véget ért, egy erős és gyarapodó nemzet vagyunk, éljünk a határ bármely oldalán.

Demkó Ferenc, a Beregszászi Görögkatolikus Egyházkerület helynöke megszentelte az intézményeket és háláját fejezte ki a gondviselésnek, hogy felhasználta a magyar kormányt, a görögkatolikus egyházat, ezáltal eszközei lehettek az isteni kéznek.

Szilágyi Mátyás, Magyarország Beregszászi Konzulátusának főkonzulja visszaemlékezett a tavalyi év pozitívumaira, az intézmények, rendelők felújítására, s reményét fejezte ki, hogy az idén hasonló változások mennek majd végbe.

Dr. Orosz Ildikó, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) elnöke elmondta, hogy az óvodák már a nyár folyamán megkapták a módszertani csomagot és a technikai eszközöket, melyek segítségével a gyermekek keresztényként és magyarként kerülhetnek ki majd az óvodából.

Pősze Sándor atya röviden felelevenítette a felújítási munkálatok eseményeit és örömét fejezte ki a rengeteg segítségért, támogatásért.

Végezetül Seres János esperes a Máté evangéliuma 7. fejezetéből olvasott fel, és az alapozás fontosságának hangsúlyozásával köszönte meg a magyar kormány támogatását.

Mondik Márta
Kárpátalja.ma