A szép magyar beszéd versenyén

Február 19-én, szombaton tartották a Kazinczy szépkiejtési verseny megyei döntőjét a Nagydobronyi Középiskolában. Az ifjúság anyanyelvi nevelését szolgáló, beszédkultúráját javító megmérettetésre a járási elődöntők győztesei érkeztek, összesen 18 tanuló Kárpátalja különböző részeiről.

A diákok két korcsoportban mérték össze tudásukat. A 7—9. osztályosoknak egy szabadon választott és egy ismeretlen szöveget kellett minél kifejezőbben felolvasniuk a zsűri előtt. A 10—12. osztályosokra a szóbeli megmérettetés után írásbeli faladat is várt, melynek során egy helyben kapott példamondatot jelöltek a „Beszélni nehéz!” jelölésrendszer alapján.

A fordulók után Györke Magdolna, a zsűri elnöke összefoglalta a nap szakmai tapasztalatait, s elmondta, hogy a versenyzők értékelésekor figyelembe vették a szövegértést, a szöveghűséget, a helyes hangképzést és hangsúlyozást. Ennek megfelelően az első korcsoportban Balog Marianna, a Nagydobronyi Középiskola tanulója végzett az élen (felkészítő tanár: Katona-Mironova Berta), őt Hurik Alexandra követte (Kisgejőci Középiskola, felkészítő tanár: Perdukné Czurkó Ibolya), a harmadik helyezést pedig Kész Réka, a Salánki Mikes Kelemen Középiskola diákja érte el (felkészítő tanár: Kelemen Klára).

A középiskolások között a képzeletbeli dobogó első fokára Horbász Veronika (Nagydobronyi Református Líceum, felkészítő tanára: Hidi Csilla), a másodikra Nagy Flóra Boglárka (Beregszászi Magyar Gimnázium, felkészítő tanár: Barta Gabriella), míg a harmadikra Bogáthy Boglárka (Kisgejőci Középiskola, felkészítő tanár: Perdukné Czurkó Ibolya) állhatott fel. Ők hárman, a 10—12. osztályos kategória nyertesei képviselhetik Kárpátalját áprilisban a győri döntőn.

A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) által szervezett, a Nagydobronyi Középiskola oktatói által lebonyolított eseményen a győztesek értékes ajándékokat vehettek át. Emellett a két első helyezettnek Szántó Edit, a KMPSZ elnökségi tagja a győri Nemzeti Összetartozásunk Alapítvány egy-egy különdíját nyújtotta át.

A verseny szünetében Szántó Edit indítványozta a Kárpátaljai Anyanyelvápolók Szövetségének megalakítását. A kezdeményezést a jelenlévők örömmel támogatták (erről bővebben Kultúra rovatunkban olvashat).

Sin E.