Abacus matematikatábor kezdődött Beregszászban

A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) szervezésében elkezdődött idén is az Abacus matematikatábor Beregszászban. A tábor helyszínét a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RF KMF) biztosítja. A megnyitót július 29-én tartották az intézmény átriumában.

A megnyitón Orosz Ildikó, a KMPSZ elnöke és Kulin Judit, a főiskola tanára, a tábor főszervezője köszöntötte a diákokat.
Kulin Judit elmondta, hogy a programot úgy állították össze, hogy a szellemi tanulás mellett a sport, a kirándulás és különböző szabadtéri foglalkozások is helyet kapjanak.

A táborba idén 50 gyermek érkezett, akik a matematika iránt érdeklődést tanúsítanak, illetve a matematika terén kimagasló teljesítményt nyújtanak az iskolában és egyes tantárgyi vetélkedőkön. A résztvevők elsőként szintfelmérő tesztet írnak, melynek eredménye alapján csoportokra bontják őket. Az első nap az ismerkedésről szól, a továbbiakban pedig ütemezett kötelező és fakultatív foglalkozások színesítik a programot. A tábor minden napján délelőtt matematikai foglalkozásokat tartanak csoportonként. Délután szabad foglalkozásokra mehetnek az iskolások: társasjátékok, filmvetítés és táncház várja a táborozókat. A sportot kedvelő gyerekeket kosár- vagy kézilabda, foci, asztalitenisz, csocsó, sakk, dáma, malomjáték stb. várja. A hét folyamán egy kirándulás keretében meglátogatják a nagyszőlősi Szelíd Lovasközpontot is.

Az augusztus 3-ig tartó matematikatábor tartalmas, hasznos kikapcsolódást biztosít a számok tudománya iránt rajongóknak.

Gál Adél
Kárpátalja.ma