Azarov az iskolabezárásokról

 

Mikola Azarov miniszterelnök bejelentette, hogy addig nem lehet iskolát bezárni, amíg a gyerekek más oktatási intézményekbe való szállításának, illetve a tanárok munkahelyi elhelyezkedésének kérdése nem megoldott.

 

Eltekintve attól, hogy az iskolák bezárásáról a helyi hatóságok döntenek, Azarov azzal bízta meg Dmitrij Tabacsnyik oktatásügy-minisztert, hogy ne engedje, hogy indokolatlanul zárjanak be iskolát.

„Érthető, hogy csak úgy iskolát nem zárunk be. Az indoklásnak teljesen objektívnek, és közérthetőnek kell lennie. Abban az esetben, amikor a tanulók kis létszáma és a minőségi oktatás hiánya miatt egy iskolát be kell zárni, a miniszter személyesen lesz felelős azért, hogy a gyerekek számára álljon rendelkezésre iskolabusz, a tanárok pedig kapjanak állást. Ezen feltételek teljesítése nélkül megtiltom az iskola bezárását.” – jelentette be Azarov.

Emellett, a Miniszteri kabinet tájékoztatása szerint, 2011-ben állami és helyi költségvetésből illetve más forrásokból 550 iskolabusz beszerzését tervezik.

Mint tudjuk, Dmitrij Tabacsnyik oktatásügy-miniszter olyan iskolák bezárását szorgalmazza, melyekben az iskolások létszáma nem közelíti meg a 40 főt.

„Ukrajnában 606 olyan iskola van, amelyikben a tanulók létszáma 1 és 10 fő közötti. További 1470 iskolában a tanulók száma 10 és 40 fő között van. Ez több mint az iskolák 10 %-a. Van-e értelme ezeket megtartani?” – kérdezte Tabacsnyik. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az ilyen intézmények tevékenységének célszerűségének kérdésében a helyi hatóságoknak kell döntést hozniuk.

Forrás: korrespondent.net