Ballagás a Salánki Mikes Kelemen Középiskolában

Tizenegy ballagó diák búcsúzott a Salánki Mikes Kelemen Középiskolából május 26-án délelőtt.

Az elsősök versekkel köszöntötték a végzősöket, majd Izaj Dianna iskolaigazgató tartotta meg ünnepi beszédét. – „A nagy útban nincsen semmi rejtély. Az Ég hatása: jónak lenni, a Föld hatása a bőség, az Ember hatása a rend. Mindenkinek csak egyetlen dologra van szüksége: igazan élni” – tolmácsolta Hamvas Béla gondolatait, kellő odafigyelést, sikereket kívánva az érettségizőknek.

Ezt követően Barta József, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség alelnöke, a megyei tanács elnökhelyettesének köszöntője hangzott el. – Kilépve az iskola kapuján beléptek a nagybetűs Életbe, ami nagy szabadságot ad. Ez a szabadság Isten szeretetéből való ajándék, amellyel nem szabad visszaélni – mondta. – Küzdjetek, és bízva bízzatok. Higgyetek abban, hogy ez a küzdelem célhoz vezet. Nincs értelmetlen élet: keressétek küldetésetek .Ha megtaláltátok, próbáljátok teljesíteni. Ha ez sikerült, igazán boldogok lesztek – mondta útravalóul.

Aljohin Viktor, Salánk polgármestere felidézte a fiatalok eddigi életstádiumait, majd jókívánságait tolmácsolta a végzősöknek. – Ne szégyelljétek használni mindazt, ami a tarsolyotokban van. A dobogó szívet, amely titeket mindig hazavár, sose felejtsétek! – tanácsolta.

Juhász Etelka igazgatóhelyettes szintén bölcs tanácsokkal látta el a ballagókat, majd átadták a sikeres tanulmányi eredményekért járó okleveleket, melyekben a végzősök közül Barta Leila és Kalanics Attila részesült.
A diákok megható műsorral készültek az alkalomra, miközben Barta Leila és Kalanics Attila mondott beszédet a végzősök nevében.

Barta Judit osztályfőnök gondolatai és jókívánságai után Hamvas Béla filozófus szavaival engedte útjukra tanulóit: „Most eredj és élj, mert a világ a tiéd˝.

Az ünnepség végén a diákok elballagtak a helyi református és görögkatolikus templomhoz, ahol Balog Attila református lelkész és Csirpák József görögkatolikus parókus áldásukat adták a nagybetűs élet előtt álló diákokra.

Tóth Tímea
Kárpátalja.ma